A Mexikói Nagydíj első gyakorlása rekordszámú junior részvételét hozta, hiszen összesen kilenc állandó versenyző volt kénytelen a partvonalról figyelni az eseményeket. Közöttük volt Russell is, kinek autóját Frederik Vesti vette át az első 60 percre.
A közvetítés során többször is láthattuk, hogy a most „pihenő” pilóták a bokszfalról vagy a garázsból figyelték és hallgatták az eseményeket, és próbáltak bekapcsolódni a csapat munkájába.
Russellnek mindeközben viszont támadt egy érdekes ötlete. Mivel saját elmondása szerint évek óta nem látott már F1-es autót a pályán, legalábbis nézői szemmel, ezért úgy döntött, kimegy a nézőtérre a szurkolók közé, de természetesen inkognitóban. Kapott is gyorsan egy Lucha Libre-maszkot, egy szemüveget és egy mercedeses kabátot, majd pedig a stadionszekcióban választott magának egy helyet.
Néhány percig onnan figyelte az eseményeket, és persze láthatta, ahogyan Vesti elhalad a pálya egyik leglassabb részén. Saját elmondása szerint élvezetes volt belehelyezkedni egy átlagos szurkoló helyébe, de kis idő múlva azért visszasietett a csapatához, még mielőtt teljesen lebukott volna. Az egészről persze videó is készült, amelyet a lenti bejegyzésben tekinthettek meg.
-crop-1200x800_640x427.jpg)