Kimi Antonelli a harmadik rajtkockát szerezte meg a Barcelona-Katalónia Nagydíj időmérő edzésén. A Mercedes versenyzője az előkelő pozíció ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a teljesítményével, mivel az autó viselkedése elmaradt a várakozásaitól.
Küzdelem a beállításokkal
„Eddig egy kissé nehéz hétvégénk van, egyáltalán nem éreztem az autót” – fogalmazott az olasz pilóta.
„A tegnapi hosszú etapunk erős volt, ma viszont hiányzott egy kis tempó. Ennek ellenére már nagyon várom a holnapot, megpróbálunk jól elrugaszkodni a rajtnál, utána pedig a lehető legjobban kihasználjuk a szélárnyékot” – tekintett előre a vasárnapi futamra Antonelli.
Csapattársa, George Russell viszont hibátlan teljesítményt nyújtott, és az ausztrál szezonnyitó után ismét megszerezte az első rajtkockát, amelyre mentálisan is nagy szüksége volt már, miután Antonelli az utóbbi futamokon hol szerencsével, hol pedig kiváló vezetéssel, de rendre fölé kerekedett.
A vasárnapi futamot magyar idő szerint 15 órakor rendezik a barcelonai pályán, ahol az egyre erősödő Ferrarinak és a meglepetésekre bármikor képes McLarennek és Verstappennek köszönhetően egy remek versenyre van kilátás.

