Motorsport.hu|2025. 10. 25. 10:44
A Mercedes ifjú titánja remek tempót mutatott a pénteki edzéseken, noha technikai gondok árnyékolták be a napját.

A Mercedes nagy reményekkel tekint a 2026-os szabályváltozások elé, hiszen az új érának is Andrea Kimi Antonellivel vágnak neki, akinek felkészítése érdekében részben feláldozták az idei szezont. Az olasz tehetség pedig úgy tűnik, kezdi meghálálni a bizalmat.

A Hermanos Rodríguez versenypályán töltött első napján Antonelli előbb a második időt érte el az első szabadedzésen, majd harmadikként zárta a második gyakorlást. Ez utóbbi eredmény különösen értékes, hiszen ekkor már minden rutinos pilóta a pályán volt, szemben a délelőtti etappal, ahol a mezőny közel fele újonc volt.

Az olasz versenyző elégedetten nyilatkozott a nap alakulásáról, bár azt sem hallgatta el, hogy akadtak nehézségek is. A második szabadedzés elején felmerült technikai probléma megzavarta a tervezett programot, ráadásul az FP1 és FP2 között végrehajtott módosítások miatt a W16-os rázóköveken mutatott viselkedése sem volt már annyira meggyőző.

"Összességében jó napot zártunk, és az autóban is remekül éreztem magam az első pillanattól kezdve. A második gyakorlás valamivel nehezebbre sikerült egy kisebb gond miatt, ami befolyásolta a programunkat. Az autón eszközölt változtatások után pedig a rázóköveken való áthajtás okozott némi fejtörést. Ma este még sok munka vár ránk, de az alapok biztatóak" – értékelte a helyzetet Antonelli az FP2 leintését követően.

A fiatal pilóta elmondta, hogy az első edzésen tudatosan csak egy gyors kört futottak lágy gumikon, hogy több időt szentelhessenek a hosszú etapoknak. "Rengeteg hasznos adatot gyűjtöttünk, ami jó alapot ad a holnapi napra való felkészüléshez" – tette hozzá.

A Mercedes számára kulcsfontosságú lesz a pálya folyamatos fejlődésének nyomon követése, ugyanis a pénteki napon még rendkívül poros és csúszós volt az aszfalt, ami várhatóan jelentősen javul majd a harmadik szabadedzés és az időmérő között.

"A tapadási szint ma reggel meglehetősen alacsony volt, és a második gyakorláson sem javult számottevően. Holnapra meg kell találnunk a megfelelő kompromisszumot, és minden területen előre kell lépnünk, hiszen rendkívül szoros időmérőre számítunk" – zárta értékelését.