A paddockban futótűzként terjedt el a hír, miszerint Jonathan Wheatley személyes okokra hivatkozva azonnali hatállyal otthagyta az Audi projektjét.
Sokan rögvest összerakták a képet, és arra számítottak, hogy a brit szakember újra együtt dolgozik majd Adrian Newey-val az Aston Martinnál, ugyanis a Red Bullnál korábban tizenkilenc éven át alkottak elképesztően sikeres párost. Lawrence Stroll azonban hamar véget vetett a zöldeknél bekövetkező esetleges átszervezésekről szóló narratívának.
„A csapatunkban betöltött szerepével kapcsolatos jelenlegi spekulációk miatt szeretném megragadni az alkalmat, hogy tisztázzam a helyzetet” – mondta a tulajdonos, utalva a legendás mérnök jövőjére.
Egyedi struktúra
A kanadai üzletember egyértelműsítette, hogy a jelenlegi felállás betonbiztos náluk. „Vezető elnökként és irányító részvényesként szeretném megerősíteni, hogy Adrian Newey a partnerem és egy fontos részvényesünk. Ő az AMR ügyvezető technikai partnere, és kettőnk között egy igazi partnerség él, amely a vállalat sikerére vonatkozó közös jövőképen alapul” – nyilatkozta, miközben arról is szót ejtett, hogy náluk a munkafolyamatok eltérnek a megszokottól. Az Aston Martin vezetési struktúrája tudatosan tér el a többi riválisétól, így a klasszikus csapatfőnöki pozíciót is teljesen másképp értelmezik a gyáron belül.
A zseniális tervező tavaly novemberben vette át az irányítást Andy Cowelltől, aki egy másik pozícióba került a szervezeten belül. Stroll elmondása alapján a sportág történetének legsikeresebb mérnökének elsődleges fókusza a stratégiai és technikai vezetésen van, hiszen ebben nyújt kiemelkedőt.
„A gyárban és a versenypályán is egy magasan képzett felsővezetői csapat támogatja őt az üzlet minden aspektusának megvalósításában” – közölte a felállás kapcsán a tulajdonos, majd bár kiegészítésként megjegyezte, hogy bár rendszeresen keresik meg őket más alakulatok magas rangú vezetői, a különféle szóbeszédeket elvi okokból sosem kommentálják. Mindez ugyanakkor nyitva hagyta a kérdést Newey csapatfőnöki pozíciója körül, ugyanis nem érkezett egyértelmű kijelentés arra vonatkozóan, hogy a pozíciót a jövőben is ő fogja-e betölteni.
Kettős teher az Audinál
Eközben a svájci bázisú Audinál komoly átalakulások zajlanak Wheatley váratlan kilépése miatt. Az operatív irányítást ismét Mattia Binotto vette át, aki a német gyártó Forma-1-es projektjének vezetőjeként amúgy is kulcsszerepet tölt be. A szakemberre most óriási nyomás és kettős teher hárul a következő időszakban.
-crop-1200x800.jpg)