Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Kiderült, miként tudta Lawrence Stroll a sportág legnagyobb koponyáit Silverstone-ba csábítani a pénzügyi korlátozások ellenére.

Lawrence Stroll feltehetően megtalálta a tökéletes kiskaput a Forma–1-es pénzügyi szabályzatban. A silverstone-i csapat az utóbbi időben az F1 történetének egyik legimpozánsabb szakember-toborzását hajtotta végre, amelynek során a sportág legnagyobb nevű mérnökeit csábította magához.

A legnagyobb visszhangot Adrian Newey átigazolása váltotta ki, ám mellette több más élvonalbeli szakember is csatlakozott a projekthez. Köztük van a Ferrari korábbi technikai igazgatója, Enrico Cardile, valamint a Mercedes korábbi motorfőnöke, Andy Cowell is.

Részvényekkel váltották ki a magas fizetéseket

A Forma–1-es szabályok értelmében a versenyzők juttatásai mellett csupán a három legjobban fizetett csapattag bérét nem kell beszámítani a költségkeretbe. A pletykák szerint Stroll úgy hidalta át a korlátozást, hogy alacsonyabb alapfizetést adott a topmérnököknek, cserébe pedig tulajdonrészt ajánlott nekik a csapatban.

A tulajdonosi struktúrából kiderül, hogy Cowell részvényei mintegy 62 millió dollárt (körülbelül 22,5 milliárd forintot) érnek, miközben a korábbi technikai igazgató, Andrew Green 21 millió dolláros (mintegy 7,6 milliárd forintos) részesedéssel bír, írta a Planet F1. Cardile részvénycsomagja 7,6 millió dollárt (nagyjából 2,7 milliárd forintot) kóstál, míg a Red Bullhoz távozó Tom McCullough 640 ezer dolláros (mintegy 230 millió forintos) értéket tudhat magáénak.

Bonyodalmak a háttérben

Ez a módszer lehetővé tette, hogy az Aston Martin a költségplafon túllépése nélkül gyűjtse össze a mezőny legkiválóbb elméit. A részesedések biztosítása azonban bonyodalmakat is okozhat a távozások során.

Cowell az idei év végén elhagyja a csapatot, a jövőjét övező bizonytalanság pedig a kilépési tárgyalások összetettségéből fakad. Bár a csapat jelenleg csupán a kilencedik helyen áll a bajnokságban, Stroll továbbra is bízik a tízéves tervében, amelynek végén a világbajnoki trón megszerzése a cél.

Hozzászólok