Az Aston Martin versenycsapatának vezetője, Mike Krack elmondta az istálló alapos vizsgálatokat hajt majd végre, mert ki szeretnék deríteni, miért hibásodott meg Fernando Alonso felfüggesztése az Olasz Nagydíj során.

Azok után, hogy a spanyol pilóta Zandvoortban a balszerencsés taktikája miatt mérgelődött, Monzában végül be sem tudta fejezni a versenyt, idén már ötödször. A 25. körben ugyanis az Ascariból kifelé egyszerűen megadta magát a jobb első felfüggesztése, amikor ráhajtott a kijárati kerékvetőre, és onnan már értelemszerűen nem volt számára folytatás.

Krack a leintés után arról beszélt a médiának, hogy nem tudják, mi okozhatta a problémát, de a kérdéses elemeket már eltávolították az autóról, hogy ezen a héten további vizsgálatoknak vessék őket alá. „Még nem tudjuk, mi történt. Ki kell elemezzük. Az alkatrészeket leszedik és ma este visszajönnek velünk a repülőn, hogy holnap aztán megnézhessük őket.”

A gondot az jelenti, hogy Alonso elvileg sehol sem futott szélesre a futam korábbi részében, így nem lehet azonnal rámutatni valamire. „Könnyű lenne azt mondani, hogy kiszélesítette valahol a pályát, de semmi szokatlant nem láttunk. Ezért is fontos szerintem a megfelelő elemzés, mert alapvetően könnyű lenne a pilótára mutogatni, de muszáj tényszerűnek maradni.”

„Csak annyit tudtunk tenni, hogy szóltunk Lance-nek [Stroll], vigyázzon azon a részen. Biztosítanunk kellett, hogy a másik autó kicsit óvatosabb legyen, még akkor is, ha a két dolognak nincs köze egymáshoz.”

A kiesésig Alonso egyébként jó futamot teljesített, hiszen a hetedik helyen haladt. „Igen, a stratégia szerintem nagyon jól alakult, és többnyire minden a tervek szerint zajlott” – folytatta Krack. „Tudtuk, hogy Gabriel [Bortoleto] előttünk rendkívül gyors az egyenesekben, szóval próbáltuk kihasználni a közelségét.”

„Szerettük volna leutánozni az ausztriai futamot, ahol végig Liam [Lawson] DRS-ében mentünk, mert az elég jól működött akkor. Szerintem jókor hívtuk ki a bokszba, sikerült átugranunk Gabrielt, és szerintem elég erős helyen értünk volna célba. A keményeken eleinte jó tempót diktált. Egyedül talán Albon jelenthetett volna veszélyt, mert gyors volt, de úgy gondolom, pontokat szereztünk volna” – zárta a luxemburgi szakember.