A Szingapúri Nagydíj után a McLaren bebiztosította sorozatban második konstruktőri világbajnoki címét, miután Lando Norris és Oscar Piastri a harmadik és a negyedik helyen ért célba.

A wokingi istálló 27 pontot gyűjtött, több mint kétszer annyit, mint amennyi ehhez szükséges volt - hiszen már 13 ponttal is bajnokok lettek volna. Ez volt az első alkalom 1991 óta, hogy a papaya csapat két egymást követő szezonban is világbajnok lett.

Az egyéni pontversenyben Norris előrelépése – az ötödik rajtkockából harmadik helyre – 22 pontra csökkentette a hátrányát csapattársával, Piastrival szemben. Hat nagydíj, emellett három sprintfutam van még hátra a szezonból.

Max Verstappen a második helyével tovább zárkózott a két McLaren-pilótára, folytatva esélytelennek tűnő felzárkózását a bajnoki küzdelemben - hiszen még mindig 63 egység a lemaradása.

A Mercedesnél George Russell győzelme és Kimi Antonelli ötödik helye megerősítette a német istálló második pozícióját a konstruktőri tabellán.

Az F1-es egyéni pontverseny állása:

VersenyzőNemzetiségCsapatPontok
1Oscar PiastriAUSMcLaren336
2Lando NorrisGBRMcLaren314
3Max VerstappenNEDRed Bull Racing273
4George RussellGBRMercedes237
5Charles LeclercMONFerrari173
6Lewis HamiltonGBRFerrari127
7Kimi AntonelliITAMercedes88
8Alexander AlbonTHAWilliams70
9Isack HadjarFRARacing Bulls39
10Nico HülkenbergGERSauber37
11Fernando AlonsoESPAston Martin34
12Carlos SainzESPWilliams32
13Lance StrollCANAston Martin32
14Liam LawsonNZLRacing Bulls30
15Esteban OconFRAHaas28
16Pierre GaslyFRAAlpine20
17Cunoda JúkiJPNRed Bull Racing20
18Gabriel BortoletoBRASauber18
19Oliver BearmanGBRHaas18
20Franco ColapintoARGAlpine0
21Jack DoohanAUSAlpine0

Az F1-es konstruktőri pontverseny állása:

CsapatPontok
1McLaren650
2Mercedes325
3Ferrari300
4Red Bull Racing290
5Williams102
6Racing Bulls72
7Aston Martin66
8Sauber55
9Haas46
10Alpine20