A neves orosz F1-es kommentátor, Alekszej Popov arról beszélt, hogy szerinte hazája már nem fogja fogadni a sorozat mezőnyét a jövőben.

Miután kitört az orosz-ukrán háború, a nyugati országok komoly szankciókat kezdtek bevezetni Oroszországgal szemben, mindez pedig a sportolókra és a sporteseményekre is nagy hatással volt.

Az Orosz Nagydíjnak az érvényes szerződése ellenére mennie kellett a naptárból, ráadásul nemcsak az idei viadalt törölték, de a következő esztendőkben sem fog visszatérni a száguldó cirkusz.

Emellett Nyikita Mazepinnek, valamint a Haas főszponzorának, az Uralkalinak sem volt maradása, végül pedig a negatív hab a tortán, hogy az F1 a közvetítési jogokat is elvette a Match TV-től, így az országban legális módon már nem lehet követni a széria eseményeit.

Popovot most arról kérdezték, hogy érzése szerint változhat-e a szituáció belátható időn belül. „Szerintem nem. És nem arról van szó, hogy van-e belsős információm vagy sem, de én egyszerűen nem látom, mi vezethetne a helyzet javulásához.”

„Látni lehet, hogy a Forma–1 miként reagált minden másra. Az egy dolog, hogy megszakítják a megállapodásokat, de az oroszok még csak fel sem tudnak menni a hivatalos oldalra, és nem is tudnak videókat nézni Youtube-on – még VPN-nel sem!”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL