Londonban kezdődött a McLaren és Alex Palou közötti peres eljárás, amelyben a csapat 20 millió dollárt követel.

Hétfőn megkezdődött Londonban az a polgári per, amelyben a McLaren és a négyszeres IndyCar-bajnok Alex Palou áll egymással szemben egy korábbi szerződéses vita miatt.

A spanyol versenyző 2020-ban mutatkozott be az IndyCar-ban a Dale Coyne Racing színeiben, majd egy évvel később már bajnoki címet szerzett a Chip Ganassi Racing (CGR) versenyzőjeként.

A 2022-es szezon közepén egy különös helyzet alakult ki, amikor Palou cáfolta a CGR közleményét, amely szerint 2023-ban is náluk versenyezne. A pilóta akkor bejelentette, hogy a McLarennel állapodott meg, amit a wokingi alakulat azonnal meg is erősített.

Az ügy végül peren kívüli megegyezéssel zárult, Palou pedig maradt a CGR-nél, ahol azóta már negyedik bajnoki címét is megszerezte, legutóbb 2025-ben. A McLaren azonban most bíróság elé vitte az ügyet, hogy rendezzék a meghiúsult megállapodás pénzügyi vonatkozásait – a brit csapat állítólag 20 millió dollárt követel a 28 éves versenyzőtől.

A Fox Sportsnak adott korábbi nyilatkozatában Palou már jelezte, szeretné maga mögött tudni ezt az ügyet. "Itt volt már az ideje, nem igaz? Jó, hogy idén végre lezárul ez a történet" – fogalmazott a spanyol pilóta, aki hozzátette: "Természetesen nem tudom, hogyan alakul majd a per. Ez az első ilyen tapasztalatom, így nem is tudom, mire számíthatok, de örülök, hogy hosszú idő után ez lesz az első karácsonyom, amikor már nem nyomaszthat ez az ügy."

Bár Palou sosem versenyzett a McLarennél, 2022-ben a csapattal debütált a Forma–1-ben az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén, illetve több privát teszten is részt vett.