A 2025-ös Forma–1-es idény végéhez közeledve az Abu-dzabi Nagydíj időmérője után Zak Brown úgy érzi, minden adott egy látványos és kiélezett fináléhoz. A McLaren vezérigazgatója szerint Max Verstappen újabb erődemonstrációja után teljesen nyílt a küzdelem a világbajnoki címért.
A Red Bull négyszeres világbajnoka a Q3-ban két kiváló kört is összerakott, amivel több mint egy tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót a Yas Marina pályán. A legnagyobb riválisai, Lando Norris és Oscar Piastri ezúttal nem tudták tartani vele a lépést, így Verstappen komoly eséllyel vághat neki a vasárnapi futamnak.
Brown is elismerte, hogy a holland klasszis megint a legjobb pillanatban villantotta meg képességeit, és egyértelművé tette, hogy semmi sincs még lefutva.
„Ez most már tényleg élesben megy” – mondta a Viaplaynek adott interjúban. „Nagyszerű verseny vár ránk holnap. A bajnokság első három helyezettje az első három rajtkockából indul, úgyhogy minden adott egy emlékezetes fináléhoz.”
A McLaren vezetője szerint az időmérő is rendkívül szoros és intenzív volt, és bár Verstappen a szabadedzéseken még nem tűnt verhetetlennek, a kvalifikáción ismét megmutatta, miért is négyszeres világbajnok. „Kemény időmérő volt, Max kétszer is fantasztikus időt futott. Meglátjuk, mit hoz a futam” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy meglepte-e Verstappen teljesítménye a Q3-ban, Brown így reagált: „Nem mondanám, hogy meglepett, de az biztos, hogy addig nem mutatta meg, mire képes. Viszont amikor kellett, letette az asztalra azt a kört – hát igen, Chucky megtette, amit meg kellett.”
A bajnoki cím sorsa így a vasárnapi futamon dől el, ahol Norrisnak legalább dobogós helyezést kell elérnie, ha világbajnok akar lenni – feltéve, hogy Verstappen győz.
