A Mercedes kettős győzelmi reményei után George Russell ugyan diadalmaskodott a legutóbbi Osztrák Nagydíjon, csapattársa, Kimi Antonelli azonban csak a 3. helyen ért célba Max Verstappen mögött. Ezzel Russell 40 pontra megközelítette az olasz versenyzőt a világbajnoki pontversenyben, így fokozódik a nyomás a brackley-i csapaton belül.
A mezőny a hétvégén már Silverstone-ba látogat, ahol az előző szezonban mindkét Mercedes-pilóta komoly nehézségekkel küzdött. Antonelli kiesett a Brit Nagydíjon, miközben Russell is csupán a tizedik helyen tudta behozni az autót.
Az F1 Oversteer szerint Alex Brundle úgy véli, Antonelli versenymérnökének, Peter Bonningtonnak kulcsszerepe lesz abban, hogy a versenyző önbizalma helyreálljon a hazai futam előtt. A korábbi versenyző az F1 Nation pdcast adásában fejtette ki, hogy a mérnöknek el kell hitetnie a pilótával, hogy az ausztriai győzelem elszalasztása kizárólag a külső tényezőkön múlt.o
„Láthattuk, hogy Kimi villámgyors lesz, ezt pedig már azelőtt is tudtam, hogy a Formula–2-ben pontosan ugyanezt láttam volna tőle. Időnként azonban előfordulnak náluk kisebb összeomlások a pályán, még ha egyre jobban is kezeli ezeket.”
„Ilyenkor veszít néhány pozíciót, megpördül vagy van egy nehéz pillanata. Mindig úgy gondoltam, hogy ez a bajnoki címébe kerülhet George-dzsal szemben, aki véleményem szerint sokkal tapasztaltabb és kiegyensúlyozottabb.”
„Kimi mérnökeként, Bonóként el kell érned, hogy elhiggye, megnyerhette volna azt a versenyt, ha nincsenek a külső tényezők. Így magabiztosan érkezhet meg Silverstone-ba” – fogalmazott Brundle.
Még mindig megvan az előnye
Az olasz versenyző egyébként lenyűgözően kezdte az idei szezont, hiszen egymás után öt futamot nyert meg Kínában, Japánban, Miamiban, Kanadában és Monacóban. Az olasz pilóta teljesítménye sokakat meglepett, a szezon előtt ugyanis a nagyobb tapasztalattal rendelkező Russellt tartották a bajnokság abszolút esélyesének.
Antonelli gyorsan rácáfolt a kétkedőkre, majd magabiztos teljesítménnyel bizonyította tehetségét az F1-es közösség számára. Peter Bonnington iránymutatásával és Toto Wolff vezetésével a Mercedes pilótája előtt minden lehetőség adott, hogy folytassa a harcot a világbajnoki címért.
