Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Súlyos következményei lettek Lewis Hamilton minimális bokszutcai szabályszegésének, amely után Martin Brundle vészharangokat kongat.

Súlyos következményei lettek Lewis Hamilton minimális bokszutcai szabályszegésének a Magyar Nagydíjon, miután a Ferrari brit versenyzője mindössze 0,1 km/órával lépte túl a megengedett sebességhatárt. A mindössze öttized másodperces büntetés miatt Hamilton végül visszaesett a csapattársa, Charles Leclerc mögé az ötödik helyre, miközben nem tudta utolérni a Mercedesnél versenyző Andrea Kimi Antonellit sem.

Martin Brundle, a Sky Sports F1 szakértője szerint a szabályokat kíméletlenül be kell tartatni, ám a döntés mégis komoly aggodalmakat vet fel benne. A korábbi versenyző arra figyelmeztetett, hogy a helyzet kísértetiesen emlékeztet a Monacói Nagydíjon látott káoszra, ahol szintén tizedmásodperces eltérések miatt osztogattak büntetéseket.

A monacói kísértet

A hercegségben történt esetekről az F1 Oversteer is beszámolt, ott azonban utólag kiderült, hogy az FIA és az istállók egyszerűen eltérően mérték a bokszutca hosszát. A mérési hiba miatt akkor az Alpine sikeresen fellebbezett, így Pierre Gasly visszakapta a dobogós helyezését, a mostani helyzet azonban Brundle szerint más kérdéseket vet fel.

„Olyan ez, mintha egy negyed kilóval lenne könnyebb az autód a megengedettnél. Az ember nyilván dühös miatta, de a szabály az szabály” – magyarázta Brundle.

„Amiért nálam megszólaltak a vészharangok, az a monacói hétvége emléke. Ott rengeteg versenyző kapott tizedmásodperces büntetéseket, amit utána komoly utólagos hercehurca követett.”

Vékony jégen a csapatok

A csapatok a hétvége folyamán folyamatosan finomhangolják a bokszutcai sebességhatárolókat, így péntekenként gyakran látni néhány száz eurós pénzbírságokat a túllépések miatt. A szakértő szerint a határértékeket szigorúan kell kezelni, különben tarthatatlanná válna a helyzet.

„A csapatok ezt teljesítményelőnyként kezelik. Ha valakinek elnézzük a 0,1-es túllépést, akkor a következőnél már a 0,3 is beleférne, ebből pedig teljes zűrzavar alakulna ki. Kell egy fix határvonal, még ha ez fájdalmas és kegyetlen is, feltéve, ha valóban túllépte a sebességet, nem úgy, mint Monacóban” – vélekedett Brundle.

A leintés után kiszivárgott rádióüzenetekből kiderült, hogy Hamilton már a futam közben tartott a büntetéstől, ám a Ferrari mérnökei kezdetben megnyugtatták, hogy mindent rendben találtak. A büntetés végül mégis életbe lépett, így a brit pilóta értékes pontokat veszített a mogyoródi aszfaltcsíkon.

Hozzászólok