Motorsport.hu|2025. 12. 23. 18:11
Bár a 2025-ös F1-es idény végül Lando Norris sikerével zárult, Max Verstappen pedig két ponttal maradt le az újabb győzelemről, a korábbi pilóta, David Coulthard úgy véli, a hollandnak nincs mit bánnia.

Azok után, hogy Verstappen a hazai futama után 104 pontos hátrányban volt, csodaszámba menő felzárkózást mutatott be az év hátralévő részében, és a végén nagyon kicsin múlt, hogy nem lett belőle ötszörös világbajnok.

Ennek megfelelően a rajongók persze azt számolgatják, hogy hol úszhatott el számára a címvédés. Példának természetesen felhozzák az ausztriai nullázást, ahol Kimi Antonelli az első körben kiütötte őt, és persze ott volt a barcelonai incidens is, ahol Verstappen szándékosan ment neki George Russellnek, amiért büntetést kapott és csak a tizedik helyen zárt.

A korábbi Red Bull-os, Coulthard ugyanakkor a RacingNews365-nek elmondta, hogy szerinte kár így vizsgálni a történteket. „Max Verstappen nem így működik. Ő az itt és mostban él, és nem hinném, hogy bánna bizonyos pillanatokat, mint amilyen mondjuk a Russell elleni manővere Spanyolországban.”

„Lehetséges, hogy a kevésbé erős karakterek most elmerengnének az ilyen szituációkon, és természetes, hogy az ember különböző kalkulációkat végez az Abu-Dzabiban látott szoros eredmények után. Max azonban nem ilyen. Ő mindig a győzelemért hajt, de közben tisztában van vele, hogy bizonyos helyzetekben ez nem elérhető számára. Mindez azonban egyáltalán nem változtat a hozzáállásán és az önbizalmán” – vélekedett Coulthard.

Verstappen maga egyébként azt mondta, hogy ha nem is feltétlenül bánja a Russell elleni manővert, de ettől még egyfajta sötét pillanatként tekint rá, mert akkor elborult az agya és nem viselkedett megfelelően.

„Bánom, ahogy azt a szituációt kezeltem. Már azt megelőzően is sok minden ment félre, és visszagondolva csalódtam magamban amiatt, ahogy viselkedtem. Nem gondolnám viszont, hogy ott veszítettük el a bajnokságot. Azért vesztettünk, mert túl hosszú időn át volt olyan autónk, amely nem volt elég versenyképes.”

Élő közvetítés