Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Ayao Komatsu tisztázta a helyzetet, Júki Cunoda nem szerepel a Haas ötfős jelöltlistáján a 2027-es szezonra.

Júki Cunoda hiába nyújtott meggyőző teljesítményt a Holland Nagydíjon, úgy tűnik, végleg elestek az esélyei a Haas egyik üléséről. Ayao Komatsu csapatfőnök ugyanis nyilvánosságra hozta azt az ötfős listát, amelyből kiválasztják Oliver Bearman jövőbeli csapattársát, ezen a lajstromon pedig nem szerepel a japán versenyző neve.

A japán szakember az Autosport Web hasábjain tisztázta a helyzetet a 2027-es ülésükkel kapcsolatban. „Ahogyan arról korábban már szó esett, öt pilóta, köztük a tartalékversenyzőnk küzd az egyetlen szabad helyért a 2027-es szezonra” – fogalmazott Komatsu.

A szakember megnevezte Ryo Hirakawát, Jack Doohant, Leonardo Fornarolit, Rafael Camarát, valamint Estebant, vagyis Ocont is mint lehetséges jelölteket. Hirakawa, Fornaroli és Camara nemrég Portimaóban vett részt egy korábbi autós teszten, míg Doohan ebben a hónapban Jerezben kap bizonyítási lehetőséget. Komatsu döntése azért is figyelemreméltó, mert Camara a Ferrari, Fornaroli pedig a McLaren kötelékébe tartozik, vagyis a csapatfőnök nem zárkózott el más istállók neveltjeitől.

A 2025-ös szezon végén ülés nélkül maradt Cunoda neve azután merült fel ismét a Haasnál, hogy Zandvoortban a tizenkettedik helyre kvalifikálta magát, a futamot pedig a tizenegyedik pozícióban zárta. Ezt a teljesítményt úgy érte el, hogy korábban egyáltalán nem vezethette az idei autót.

Komatsu már tavaly is megpróbálta leszerződtetni a japán pilótát, ám a Red Bull akkor megvétózta az átigazolást. A zandvoorti beugrásra azért került sor, mert Isack Hadjar sérülése miatt a Red Bull szakembere, Laurent Mekies Liam Lawsont léptette előre, így Cunoda lehetőséget kapott a Racing Bullsnál. A hétvégi Olasz Nagydíjon ismét ő ülhet a volán mögé, mivel Hadjar felépülése a vártnál tovább tart.

Amennyiben a Haas ajtaja végleg bezárul előtte, a japán versenyző számára elfogyhatnak a lehetőségek a királykategóriában. Mivel a tartalékpilótai szerepkört a jövőre nézve már kizárta, sajtóhírek szerint az IndyCar sorozattal folytat egyeztetéseket.

Hozzászólok