Damon Hill szerint a megváltozott szabályrendszer valósággal felszabadította Lewis Hamiltont. Az 1996-os világbajnok úgy látja, a brit pilóta végre megszabadult azoktól a béklyóktól, amelyek az elmúlt években hátráltatták.
„Nagyon érdekes megfigyelni a vezetési stílusok közötti különbségeket. Nekem úgy tűnik, az előző 5 évben a szívóhatású autók korszakában Lewis mintha kényszerzubbonyban ült volna” – fogalmazott a korábbi brit versenyző a BBC munkatársainak.
A Ferrari versenyzője a monacói második helyével feljött az egyéni tabella második pozíciójába, így majdnem öt év elteltével vált ismét a bajnoki éllovas legfőbb üldözőjévé.
Kimi Antonelli zsinórban aratott öt futamgyőzelmével továbbra is uralja a mezőnyt, ám Hamilton elmondása szerint jelenleg sokkal jobban érzi magát a volán mögött a korábbi szezonokhoz képest.
„Most látom, hogyan vezet, szinte újra be tudja dobálni az autót a kanyarokba, mintha csak egy gokartot irányítana” – folytatta az értékelést Hill.
„Azt hiszem, pontosan emiatt vannak most bizonyos nehézségei George-nak ezekkel az autókkal Kimihez képest. Valószínűleg ez is egy fontos tényező lehet a háttérben, hiszen egyes pilótáknak egyszerűen jobban fekszik egy adott viselkedésű versenygép” – zárta gondolatait az egykori Forma–1-es pilóta.

