Kiss Sándor|2025. 12. 03. 17:50
Az FIA-elnökválasztás nem marad el, Laura Villars jogi kifogását 2026 februárjában tárgyalják.

Egy párizsi bíróság döntése értelmében folytatódhat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökválasztási folyamata, annak ellenére, hogy Laura Villars korábbi elnökjelölt jogi eljárást indított a választás szabályosságát megkérdőjelezve. A bíróság kimondta, hogy az ügy érdemi vizsgálatát a főtárgyaláson kell lefolytatni, amelyre 2026. február 16-án kerül sor.

Villars még az év elején jelentette be indulási szándékát az FIA elnöki posztjáért, ám kénytelen volt visszalépni, miután a jelenlegi szabályozás alapján nem tudta teljesíteni a jelöléshez szükséges feltételeket.

Nem ő volt az egyetlen, aki hasonló helyzetbe került: Tim Mayer és Virginie Philipott szintén kénytelen volt visszalépni, így a jelenlegi elnök, Mohammed bin Szulajm gyakorlatilag versenytárs nélkül indulhat a december 12-i választáson, amelyet Üzbegisztán fővárosában, Taskentben tartanak.

A jelenlegi szabályok szerint minden elnökjelöltnek be kell nyújtania egy listát a leendő sportügyekért felelős alelnök-jelöltjeiről, akiket az FIA különböző régióiból kell kiválasztani, valamint egy listát azokról, akiket a Motorsport Világtanácsba (WMSC) delegálnának. Minden személy csak egy jelölt listáján szerepelhet, ami általában nem okoz problémát, mivel minden régióból több alkalmas személy is rendelkezésre áll. Azonban a 2025-ös választás során Dél-Amerikából mindössze egyetlen jelölt jelentkezett.

Ez a személy Fabiana Ecclestone volt, aki megerősítette, hogy kizárólag Mohammed bin Szulajm csapatában kíván szerepet vállalni. Ennek következtében más jelöltek nem tudták teljesíteni a régiós kvótát, így kénytelenek voltak visszalépni, bin Szulajm pedig automatikusan indulhat egy újabb négyéves ciklusért.

Villars jogi képviselője, Robin Binsard megerősítette, hogy ügyfelük azt szerette volna elérni, hogy a választást függesszék fel, ám a bíróság ezt elutasította. „A bíró úgy döntött, hogy az ügyet az érdemi bírói tanácsnak kell tárgyalnia, így folytatjuk a jogi eljárást az FIA-val szemben. Az első tárgyalás időpontját 2026. február 16-ra tűzték ki” – nyilatkozta az ügyvéd.

Ez azt jelenti, hogy bár a választás lebonyolítása nem kerül veszélybe, az FIA-ra 2026-ban komoly jogi vizsgálat várhat, amely akár a választási rendszer jövőbeli módosításához is vezethet.

Élő közvetítés