Hatalmas várakozás előzte meg az idei évre bevezetett új technikai szabályzatot, ám a forradalom elmaradt, a korábbi erőviszonyok pedig merevebbé váltak, mint valaha. A jelenlegi szezon első 10 versenyén szinte teljesen kisajátította a dobogós helyeket a négy élcsapat, így a középmezőnynek esélye sem nyílik a kiugró eredményekre.
A Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és a McLaren alkotta négyes olyannyira érinthetetlen, hogy az eddigi harminc megszerezhető dobogós helyezésből huszonkilencet ők gyűjtöttek be. Az egyetlen kivételt Pierre Gasly monacói harmadik helye jelentette, ám az Alpine francia pilótájának sikere mögött egy rendkívül szerencsés forgatókönyv állt. A Formula Passion szerint Gasly pódiumát a FOM számítási hibája is segítette, amely alapjaiban befolyásolta a monacói futam alakulását.
A helyzet akkor sem mutat sokszínűbb képet, ha a legjobb öt pozíciót vizsgáljuk. Gasly kiugró eredményén kívül mindössze Oliver Bearman tudott beférkőzni az elitbe, aki Kínában ért célba az ötödik helyen. Ahhoz a bravúrhoz viszont rendkívüli körülmények kellettek, hiszen a McLarenek el sem tudtak rajtolni a futamon, Max Verstappen pedig kiesett.
Nem túl rózsázs a helyzet
Az idei évben tapasztalható merev hierarchia azért is meglepő, mert a legutóbbi, 2022-es nagy szabálymódosítás idején sokkal nyitottabb volt a küzdelem. Akkor a tizedik versenyig négy kisebb istálló is képes volt bejutni a legjobb öt közé, köztük az Alfa Romeo, a Haas, az AlphaTauri és az Alpine.
A forgatókönyvet elméletileg az Aston Martin írhatta volna át, ám Lawrence Stroll csapata látványos kudarcot vallott a fejlesztésekkel, így a nagyok előtt teljesen szabaddá vált az út. Noha Budapesten komolyabb fejlesztési csomagot ígérnek, nehéz elképzelni, hogy Fernando Alonso hirtelen a dobogóért harcolhatna. Az Aston Martinnál egy mégoly csodás, hárommásodperces javulás is legfeljebb arra lenne elegendő, hogy a spanyol veterán a hatodik vagy hetedik rajtsorból indulhasson.
Az új szabályrendszer nemcsak a versenypályán, hanem koncepcionálisan is komoly aggályokat vet fel. Az FIA már most kénytelen módosításokat tervezni a motorok terén a következő évekre, hogy a belső égésű erőforrás és az elektromos hajtás közötti arányt a jelenlegi elosztásról egy ésszerűbb, hatvan-negyven százalékos egyensúlyra billentse vissza.
Emellett a szövetség átláthatósága is komoly kritikákat kapott az úgynevezett ADUO zsetonrendszer kezelése miatt. Az FIA döntése alapján a Red Bull-Ford lett a belső égésű motorok viszonyítási pontja, miközben a Mercedes erőforrása láthatóan rendkívül erős. A döntéshozatalt ráadásul semmilyen hivatalos rangsorral, közleménnyel vagy magyarázattal nem indokolták meg a sajtó képviselői számára.
