Mint ismert, nem kis meglepetésre Charles Leclerc szerezte meg az első rajtkockát a Magyar Nagydíjon a két McLaren pilóta előtt, ami után érthető módon nagy volt az öröm a Ferrari háza táján.
A nyilatkozatok szerint mindenki nagyon bizakodó volt, és bár tudták, hogy a McLaren ellen kisebb csodára lesz szükség a pozíció megtartásához, abban bíztak, hogy Leclerc Ferrarija a futam végéig a papaja színű autók előtt marad.
Ez végül nem történt meg, ugyanis a monacói második bokszkiállása után nagyjából két másodpercet kezdett veszíteni körönként, aminek oka a mai napig nem ismert, noha teóriák szép számmal akadnak.
Mivel a Ferrari semmilyen sérülést nem talált az autón - amire kezdetben gyanakodtak -, egyre valószínűbb, hogy Russell találta telibe a szöget, amikor azt feltételezte, hogy a maranellói gárda végig a szabálytalanság határán billegett a futam során, ezért az utolsó kiálláskor meg kellett növelniük a guminyomást, hogy csökkentsék a padlólemez kopásának mértékét.
Ezt a forgatókönyvet azóta már több szakértő is felvetette, és egyáltalán nem zárták ki, hogy tényleg ez történhetett, mindenesetre a Ferrari érthető módon nem különösebben kommunikatív az ügyben.
A lényeg azonban, hogy mint azt néhányan észrevették, a csapat közösségi oldalára kikerült bejegyzés szerint már a futam előtt sem különösebben hihettek a győzelemben, sőt, a dobogós helyezésekben sem, hiszen mindössze annyit írtak a képek fölé, hogy "pontokra szeretnénk váltani a pole-t".
Végül a poszt írójának jóslatai beváltak, ugyanis a Ferrarinak csak a pontszerzés maradt, az is csak Leclerc negyedik helye révén, hiszen Hamilton a 12. helyről rajtolva ott is fejezte be a futamot.