Motorsport.hu|2025. 11. 13. 10:44
A korábbi F1-es stratéga, Bernie Collins amondó, hogy a jövő évi, már 11 csapatos mezőnyből elsősorban a McLaren és a Mercedes emelkedhet majd ki, és ők fognak küzdeni a végső győzelemért is.

Alig néhány hónap és elkezdődik a Forma–1 új korszaka, hiszen jövőre jelentősen átalakulnak a versenyautók, legyen szó a motorikus oldalról vagy az aerodinamikáról. Ahogy az pedig a komoly szabályváltozásoknál lenni szokott, jó eséllyel az erősorrend is fel fog borulni, de hogy milyen mértékben, azt lehetetlen megmondani.

Különféle pletykák azonban már régóta arról szólnak, hogy a Mercedes erőforrása lehet majd ismételten a legjobb a mezőnyben, ami azt jelenti, hogy a németek motorjait használó istállók 2014-hez hasonlóan most is előnybe kerülhetnek a konkurenciával szemben.

A McLaren is közéjük tartozik, és annak fényében, hogy a wokingiak rendelkeznek a legjobb csomaggal ebben az idényben, Collins azt jósolja, hogy ők és a Mercedes csaphatnak majd össze a jövő évi győzelemért.

„Bár mindannyian úgy gondoljuk, hogy a Mercedes-motor lesz jövőre a legjobb, ne feledjük, hogy ugyanaz a motor lesz a McLarenben is. Emiatt úgy vélem, a Mercedes-McLaren csata lesz jövőre a legnagyobb. Számomra nincs semmi, ami azt mondaná, hogy a Mercedes biztosan előnyben lesz majd, hiszen látjuk, milyen teljesítményre képes most a McLaren autója” – nyilatkozta a Sky F1-nek Collins.

„Két, egymást mindig keményen hajtó versenyzőre van szükséged, amikor szabályváltozások jönnek és egy új autót fejlesztesz, ez pedig mindenképpen segíteni fog a Mercedesnek és a McLarennek.” Azt már tudjuk, hogy jövőre mindkét alakulat változatlan felállással fog versenybe szállni, és a szakértő szerint a Mercedesnél Kimi Antonelli már sokkal jobban fog teljesíteni egy szezonnal a háta mögött.

„George mindig azt fogja érezni, hogy a tapasztalat terén nála van az előny. A Mercedes általában véve eléggé egyenlően viszonyul ahhoz, miként hoznak döntéseket és miként versenyeznek. Kiminek egyértelműen segíteni fog, hogy lesz már egy év a háta mögött, megtapasztalta a csalódásokat, a nehézségeket. Képes lesz arra, hogy megszorongassa George-ot.”

„A Mercedes számára az a fontos, hogy mindkét pilóta jobb teljesítményre sarkallja a másikat, mert ez a legjobb módja az autó fejlesztésének, és így kaphatják a legjobb visszajelzéseket.