Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A közel-keleti feszültségek ellenére a szervezők elkötelezettek az abu dhabi szezonzáró megtartása mellett, miközben Imola jelentheti a B-tervet.

A Közel-Keleten tapasztalható feszültségek ellenére a szervezők határozottan állítják, hogy az idei szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj a tervezett időpontban valósul meg. Saif Rashid Al Noaimi, a Yas Marina Circuit versenyeit lebonyolító Ethara vezérigazgatója kijelentette, hogy a decemberi hétvége előkészületei a megbeszéltek szerint zajlanak.

A helyszínen már megkezdődtek a nagyszabású építési munkálatok, ami a főszervező szerint egyértelműen bizonyítja a futam megrendezését. Az infrastruktúra felkészítése ütemezetten halad, a helyi stáb pedig a megszokottnál is nagyobb léptékű eseményre készül.

B-tervként Imola áll készenlétben

A Forma–1 vezetősége hivatalosan kitart amellett, hogy a szezont Katarban és Abu Dhabiban fejezik be. A háttérben azonban felkészültek a váratlan forgatókönyvekre is, így szükség esetén az olaszországi Imola ugorhat be helyettesítő helyszínként.

A Racing News 365 szerint a biztonsági kockázatok miatt Imolában már engedélyezték az ideiglenes lelátók felépítését. Amennyiben a közel-keleti futamokat törölni kellene, az olasz pálya egyetlen helyettesítő versenyt rendezne december 6-án, vagyis az eredeti versenynaptárból egy forduló végleg kiesne.

A régiós feszültségeket a Szaúd-Arábiát ért legutóbbi támadások fokozták, amelyek a rijádi repülőteret és a helyi olajipari központot is érintették. A szezonzáró előtti állomásnak otthont adó Katar mindössze 150 kilométerre található a legutóbbi becsapódások helyszínétől.

Rekordszámú dolgozóval készülnek Abu Dhabiban

Al Noaimi a Dubai Eye 103.8FM rádióadónak adott nyilatkozatában nyomatékosította, hogy a felkészülés a megszokott mederben zajlik. „Megrendezzük a versenyt, mindig is ez volt a terv, tartjuk az ütemtervet. December 6-án itt kerül sor a szezonzáróra a Yas Marina Circuiten. A helyszínen már most óriási a nyüzsgés, az építmények folyamatosan emelkednek ki a földből. Idén az eddigi legnagyobb Paddock Clubot építjük fel, amelynek kapacitása meghaladja a 12 000 főt” – mondta a szakember.

„Körülbelül 40 000 akkreditált szakember dolgozik az esemény megvalósításán, ekkora munkaerőre van szükség egy ekkora rendezvény lebonyolításához. Továbbá 1500 önkéntes segíti a munkánkat, akiknek 90 százaléka helyi állampolgár. Több mint 220 beszállító vállalat támogatja az építkezést, akik nélkül nem tudnánk teljesíteni a célt, az évek során pedig lenyújózó volt látni a helyi ökoszisztéma fejlődését az első futam óta” – tette hozzá Al Noaimi.

Hozzászólok