Éles szócsata bontakozott ki a Red Bull korábbi vezetői között, miután Helmut Marko határozottan visszautasította Christian Horner készülő önéletrajzi könyvének állításait. A volt csapatfőnök azt írta a kötetben, hogy Marko annak idején feleslegesnek tartotta a fiatal Max Verstappen leszerződtetését.
Az osztrák szakember és Ralf Schumacher azonban teljesen másként emlékszik a történtekre. Marko szerint valójában neki kellett megküzdenie Hornerrel, hogy a holland pilóta megkaphassa a lehetőséget a Red Bullnál.
„A lehető legnagyobb mértékben figyelmen kívül hagyom ezt a dolgot, Ralf Schumacher viszont nagyon jól kezelte a helyzetet” – mondta Marko az OE24 lapnak, a Gpfans szerint.
„Annak idején minden a lehető legjobban alakult. Max nagyszerűen teljesített a gokartban, amit mi akkor még nem láthattunk előre. A Forma–3-ban közelebb kerültünk egymáshoz, és így vette kezdetét ez a páratlan sikertörténet.”
„Én hoztam Maxot a Forma–1-be, és a barcelonai első red bullos versenye előtt még Hornert is le kellett győznöm. Ő ugyanis úgy vélte, hogy Max túlságosan fiatal és tapasztalatlan” – emlékezett vissza a szakember.
Ralf Schumacher a Backstage Boxengasse podcastban árult el további részleteket a kapcsolat kezdetéről. „Marko már 11 és fél éves korában megkereste Maxot, ám Jos akkor még úgy vélte, túl korai lenne az együttműködés. A doktor emiatt kicsit megsértődött, majd közölte, ha nem akarják, hát legyen így” – mesélte a korábbi versenyző.
