A Miami Nagydíj történései később is jelentős visszhangot váltanak ki a nemzetközi sajtóban, ahol a szakírók részletesen elemezték a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és a Ferrari között kialakult feszültséget.
A idei évad hatodik versenyhelyszínén ugyanis meglehetősen éles hangvételű rádióbeszélgetésekre került sor, miután a brit versenyző a nyolcadik helyről kérte pozíciócseréjét a hetedik Charles Leclerc-rel.
Az olasz istálló kezdeti vonakodása ellenére végül utasította monacói versenyzőjét a félreállásra, ugyanakkor Hamilton nem tudott érdemi előrelépést felmutatni az új pozícióban, így a kockás zászló előtt visszaállt az eredeti sorrend.
A brit pilóta csalódottsága egyértelműen megmutatkozott a csapatrádión keresztül, ahol többek között a csapatmunka hiányát kifogásolta, valamint ironikus megjegyzést tett Carlos Sainz követési távolságával kapcsolatban.
A brit The Times különös figyelmet szentelt Hamilton egy másik rádióüzenetének, amelyben a Ferrari döntéshozatalának lassúságát kritizálva megjegyezte, akár "teázhatna is egyet, amíg megszületik a döntés". A tekintélyes brit lap ezt követően részletesen foglalkozott azzal, mennyire elégedetlen volt Hamilton a Ferrari kaotikus stratégiájával.
A Washington Post elemzésében kiemelte, hogy nemcsak Hamilton, hanem Leclerc frusztrációja is érzékelhető volt a verseny után, sőt, a lap információi szerint a brit versenyző már a futam kezdete előtt aggodalmát fejezte ki az F1 egyik legpatinásabb csapatának tempójával kapcsolatban.
Az olasz Corriere della Sera beszámolója szerint Fred Vasseur csapatfőnök személyesen kereste fel Hamiltont a verseny után. A Ferrari vezetője kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozott erről a találkozóról. "Bejött az irodámba, mire a vállára tettem a kezem, és azt mondtam neki, nyugodjon meg, ne legyen ennyire érzékeny. Ennél sokkal rosszabbat is mondhatott volna a rádióban" – osztotta meg Vasseur, amivel maga Hamilton is egyetértett.