A papírforma idén sem borult fel a Forma–1-es fizetések csúcsán, ugyanis továbbra is Max Verstappen és Lewis Hamilton uralja a pénzügyi ranglistát. Ez valahol teljesen érthető, hiszen a két szupersztár összesen tizenegy világbajnoki címet birtokol a kategóriában, a csapataik pedig mindent megtesznek azért, hogy anyagilag is elégedetté tegyék őket, ezzel is elejét véve az esetleges átigazolási gondolatoknak.
A mezőny többi tagjának helyzete azonban már tartogat néhány meglepetést.
Bár a pilóták szerződései szigorúan bizalmasak, és a pontos összegeket sosem hozzák nyilvánosságra hivatalosan, a paddockban keringő információk és a RacingNews365 gyűjtése alapján mégis összeállt egy meglehetősen pontos kép a 2026-os keresetekről.
A legnagyobb várakozás Lando Norrist övezte, akitől sokan azt várták, hogy a 2025-ös világbajnoki győzelme után anyagilag is az élre tör a McLarennél. A brit versenyző azonban némileg meglepő módon csak a negyedik helyet foglalja el a legjobban kereső pilóták rangsorában, miután megelőzi őt George Russell, aki rendkívül kedvező feltételekkel írt alá a Mercedeshez, valamint a Ferrari húzóembere, Charles Leclerc is vaskosabb csekket vihet haza. Ettől függetlenül persze mindhárman a huszonkét fős mezőny legjobban fizetett rétegéhez tartoznak.
A lista másik végén a fiatal tehetségeket találjuk. Franco Colapinto, valamint a Racing Bulls újonca, Arvid Lindblad helyezkedik el a fizetési skála alján. A szakértői becslések szerint az ő éves keresetük valahol az 500 ezer és az 1 millió dollár közötti sávban mozoghat, ami az élmenők gázsijához képest eltörpül.
Fontos megjegyezni, hogy ezek az összegek minden esetben éves szinten értendők, és nem tartalmazzák az esetleges teljesítményalapú bónuszokat.
| Versenyző | Csapat | Fizetés ( Dollár) | Fizetés (Forint) |
| Max Verstappen | Red Bull Racing | 70 millió $ | 27.3 milliárd Ft |
| Lewis Hamilton | Ferrari | 60 millió $ | 23,4 milliárd Ft |
| Charles Leclerc | Ferrari | 34 millió $ | 13,2 milliárd Ft |
| George Russell | Mercedes | 34 millió $ | 13,2 milliárd Ft |
| Lando Norris | McLaren | 30 millió $ | 11,7 milliárd Ft |
| Fernando Alonso | Aston Martin | 20 millió $ | 7,8 milliárd Ft |
| Carlos Sainz | Williams | 13 millió $ | 5,1 milliárd Ft |
| Oscar Piastri | McLaren | 13 millió $ | 5,1 milliárd Ft |
| Pierre Gasly | Alpine | 12 millió $ | 4,7 milliárd Ft |
| Alex Albon | Williams | 12 millió $ | 4,7 milliárd Ft |
| Lance Stroll | Aston Martin | 12 millió $ | 4,7 milliárd Ft |
| Sergio Pérez | Cadillac | 8 millió $ | 3,1 milliárd Ft |
| Nico Hülkenberg | Audi | 7 millió $ | 2,7 milliárd Ft |
| Esteban Ocon | Haas | 7 millió $ | 2,7 milliárd Ft |
| Isaac Hadjar | Red Bull Racing | 5 millió $ | 1,9 milliárd Ft |
| Valtteri Bottas | Cadillac | 5 millió $ | 1,9 milliárd Ft |
| Gabriel Bortoleto | Audi | 2 millió $ | 780 millió Ft |
| Kimi Antonelli | Mercedes | 2 millió $ | 780 millió Ft |
| Oliver Bearman | Haas | 1 millió $ | 390 millió Ft |
| Liam Lawson | Racing Bulls | 1 millió $ | 390 millió Ft |
| Franco Colapinto | Alpine | 500,000 - 1 millió $ | 195–390 millió Ft |
| Arvid Lindblad | Racing Bulls | 500,000 - 1 millió $ | 195–390 millió Ft |
