Motorsport.hu|2025. 11. 14. 05:41
A Ferrari elnöke nyíltan bírálta Hamilton hozzáállását a brazíliai kudarcot követően.

A Brazil Nagydíj után, ahol a Ferrari mindkét autója kiesett, az olasz sajtóban kiszivárgott John Elkann, a Ferrari elnökének belső levele. A csapatvezető kemény hangú üzenetet küldött a maranellói alakulatnak, amelyben egyszerre dicsérte és bírálta a Scuderia különböző részlegeit.

Elkann méltatta a Ferrari WEC-részlegét, amely a bahreini hétvégén történelmi kettős sikert aratott: megnyerte a pilóták és a gyártók világbajnoki címét is, amire először került sor az 1970-es évek óta.

Ugyanakkor élesen kritizálta a Forma–1-es csapatot. „A Brazil Nagydíj óriási csalódás volt számunkra. A szerelők remekül dolgoznak a boxkiállásoknál, az autó is sokat javult, de más téren komoly gondok vannak. Néhány versenyző túl sokat beszél, és nem a vezetésre koncentrál. A második hely a konstruktőri bajnokságban még mindig elérhető, de a pilótáknak a csapatra kell gondolniuk, nem magukra” – idézi Elkann sorait a La Repubblica.

A Corriere della Sera szerint a levél leginkább Lewis Hamiltonnak szólt. A hétszeres világbajnok eddig egyetlen dobogót sem szerzett a Ferrarival, és az idény során többször is kritizálta a csapatot, valamint az FIA-t. A lap szerint ez kifejezetten feldühítette Elkannt, aki elvárja, hogy a versenyzői ne a sajtón keresztül, hanem a pályán mutassák meg a teljesítményüket.

A források szerint a Ferrari elnöke a szezon hátralévő részében teljes fókuszt vár el mindenkitől, és azt szeretné, ha Hamilton a következő futamokon végre igazolná, miért szerződtette a csapat.