Komoly változással érkezik Barcelonába a Ferrari, az SF-26 ugyanis új első szárnyat kap a spanyol hétvégére. Az első képek már meg is érkeztek a módosított elemekről az AutoRacer-nek köszönhetően, amik több ponton is eltérnek az eddig használt specifikációtól.
A csapat Miamiban még csak visszafogott frissítést mutatott be, akkor a footplate-et módosították egy plusz áramlásterelő elemmel. Ennek célja az volt, hogy növeljék az úgynevezett outwash hatást, vagyis az első kerék külső oldala felé tereljék a levegő nagyobb részét. Ezt a megoldást a riválisok már a szezon eleje óta alkalmazzák különböző formában.
A most érkező változat azonban már nem finomhangolás, hanem egy új fejlesztési irány éles bevetése. A Ferrari eddig inkább a hátsó tengely környékére koncentrált, az első szárnyhoz óvatosabban nyúlt, most viszont ez a terület került fókuszba.
A Ferrari követi a mezőny trendjét
Az egyik legszembetűnőbb újdonság a diveplane megjelenése. Ez a vízszintes kiegészítő elem az szárnyvéglaphoz csatlakozik, merőlegesen a talplemezre, és eddig hiányzott az SF-26-ról, miközben a mezőny nagy része már alkalmazta.
A Ferrari ezzel gyakorlatilag felzárkózik a többiek által kijelölt irányhoz. Emellett a talplemezt is továbbfejlesztették a miami verzióhoz képest, a külső részen pedig egy kisebb új áramlásterelő elem is feltűnik.
Aggresszív megoldás az alsó részen
Az igazi újdonság azonban a szárny alsó felén látható. A talplemez alatt több csatornaszerű kialakítás jelent meg, amik a korábbi generációs autók Venturi-hatására emlékeztetnek.
Ezek a megoldások részben a helyi leszorítóerő növelését szolgálhatják, de legalább ennyire fontos szerepük lehet az alsó részen kialakuló outwash hatás erősítésében. A Ferrari ezzel jóval merészebb irányt választott, mint amit az első specifikációnál láthattunk.
A barcelonai hétvégén derül ki, hogy az új első szárnyhoz társulnak-e további módosítások, mindenesetre az SF-26 eleje most már látványosan más képet mutat, mint az eddigi futamokon.

