Max Verstappen újabb határozott figyelmeztetést küldött a Forma–1 vezetésének a rövid távú jövőjével kapcsolatban. A négyszeres világbajnok kijelentette, megfelelő szabálymódosítások hiányában egyszerűen képtelen lenne folytatni a versenyzést a jelenlegi autók volánja mögött.
A feszültség forrása a motorformulát érintő vita. A Miami Nagydíj után az FIA és a csapatok elvi megállapodásra jutottak arról, hogy elmozdulnak a belsőégésű motor és az elektromos hajtás jelenlegi fele-fele arányú megoszlásától. A tervek szerint 2027-től egy hatvan-negyven százalékos arány lépne életbe a hagyományos erőforrások javára.
A legfrissebb fejlemények alapján azonban a gyártók egyáltalán nem értenek egyet a módosításokkal. Emiatt komoly kétségek merültek fel a tervezet megvalósulását illetően, ami a jelenlegi autók vezethetőségét élesen kritizáló holland pilótát is reagálásra késztette.
„Azt mondanám, hogy a jövő év nagyon hosszúnak ígérkezik, amit egyáltalán nem akarok. Meglátjuk, mi történik, ha minden a mostani mederben marad. Mentálisan egyszerűen nem kivitelezhető számomra a maradás” – nyilatkozta a sajtó képviselőinek.
A Red Bull versenyzője szerint a háttérben zajló politikai csatározás teljesen megszokott a sportágban, bár ezt a jelenséget meglehetősen sajnálatosnak tartja. Azt is egyértelművé tette, hogy egy esetleges távozás esetén nem tartana alkotói szabadságot, mivel rengeteg más szórakoztató dolog várja a kategórián kívül.
A holland mindennek ellenére bízik abban, hogy a sportág vezetői dűlőre jutnak a szabálymódosítások ügyében.
„Továbbra is azon dolgozunk, hogy ezek a változtatások megvalósuljanak. Természetesen azok, akik jelenleg talán némi előnyben vannak, megpróbálják majd megnehezíteni a helyzetet.”
„Ha az FIA és a Forma–1 vezetése elég erős, akkor egyszerűen csak meg kell lépniük ezt” – tette hozzá.
A négyszeres világbajnok úgy véli, az egész sportág érdekeit szolgálná, ha az irányító testület felülbírálná a tiltakozó gyártókat.

