Hiába fogadtak el egy sor gyorsított módosítást a közelgő Miami Nagydíjra, a paddockban egyre többen látják be, hogy az idei szezonra megálmodott motorformula alapjaiban hibás. A belsőégésű motor és az elektromos hajtás sokat reklámozott fele-fele arányú megosztása ugyanis oda vezetett, hogy az autók egyszerűen kifogynak az energiából, így a pilóták képtelenek végig maximális tempóban teljesíteni egy időmérős kört.
A háttérben már megkezdődtek a tárgyalások egy komolyabb irányváltásról, hiszen az egyik bennfentes forrás szerint a floridai hétvégére bevezetett tapaszok nagyjából húsz százalékát oldják csak meg a valós problémáknak. Az egyetlen logikus kiutat a hardveres átalakítás jelentené, ami a belsőégésű erőforrás teljesítményének növelését és az akkumulátor szerepének csökkentését hozná magával a közeljövőben.
Búcsú a fele-fele aránytól
A sportág vezetői és a gyártók képviselői egyetértenek abban, hogy a jelenlegi V6-os turbómotorok és a négymegajoule-os akkumulátorok önmagukban képesek lennének biztosítani a folyamatos támadáshoz szükséges energiát, ráadásul a finomhangolás viszonylag egyszerű matek alapján működne.
Az elképzelések szerint a benzinátfolyás növelésével ötven kilowattal izmosodna a hagyományos motor, miközben a hibrid rendszer teljesítményét akár száz kilowattal is visszavághatnák, így a meglévő egyensúly egy hatvan-negyven százalékos arányba tolódna el.
Érdekesség, hogy a versenyekre továbbra is engedélyeznék a magasabb elektromos leadást az előzések megkönnyítése érdekében, sőt, a tervek szerint ez a kompromisszumos megoldás a csapatok számára is sokkal jobb működési ablakot teremtene.
Az idei évben mindez azonban teljesen esélytelen, a jelenlegi blokkokat ugyanis a mostani paraméterekre tervezték, így a hirtelen megnövelt üzemanyagáramlás azonnali megbízhatósági gondokhoz és az alkatrészek gyors elhasználódásához vezetne.
Versenyfutás az idővel
A McLaren csapatfőnöke is a hosszabb távú, hardveres beavatkozás mellett tette le a voksát. Andrea Stella úgy fogalmazott, mindenképpen meg kell fontolniuk ezeket a változtatásokat, hogy az erőforrás működési tartománya kevesebb megalkuvást követeljen meg a karosszéria kialakításánál és a vezetési stílusnál.
„Szerintünk ez abszolút megvalósítható, miközben elvárjuk, hogy minden érintett nyitottan álljon a párbeszédhez, és hajlandó legyen hozzájárulni a megoldáshoz” – mondta a szakember.
A Red Bull-t irányító Laurent Mekies teljes mértékben egyetértett kollégájával, majd hozzátette, bár a miami módosítások jó irányba mutatnak, senki sem áltatja magát azzal, hogy varázsütésre mindent megoldanak. A francia vezető elmondta, egyértelműen támogatják a további lépéseket annak érdekében, hogy a versenyzők végre ismét padlógázzal mehessenek a pályán.
A szabályok drasztikus átírásához azonban a gyártók szupertöbbségére van szükség, ami azt jelenti, hogy az öt motorbeszállítóból legalább négynek rá kell bólintania a csomagra a Nemzetközi Automobil Szövetség és a jogtulajdonos mellett. Bár a jelenlegi helyzetből egyértelműen profitáló Mercedes nem feltétlenül örül a kezdeményezésnek, egyedül képtelen lenne megvétózni a folyamatot.
Ha a módosításokat már a következő szezonra be akarják vezetni, a döntésnek heteken belül meg kell születnie, hogy a mérnökök időben megkezdhessék a tervezést.
Sokáig úgy tűnt, az ötven-ötven százalékos elosztás jelentette a legnagyobb vonzerejét az újonnan érkező Audinak, ám a projektet vezető Mattia Binotto tiszta vizet öntött a pohárba, miközben elárulta, egyáltalán nem vettek részt az erről szóló egyeztetésekben.
„Az Audi csatlakozásakor a magas hatásfokú motorok, a fenntartható üzemanyag, a jelentős mértékű elektrifikáció és az MGU-H eltávolítása volt a döntő tényező, utóbbi ugyanis komoly versenyelőnyt jelentett volna a régebbi gyártóknak” – nyilatkozta az olasz mérnök, végleg eloszlatva a pletykákat.

