Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A Ferrari a Hungaroringen debütáltathatja a korábban gyártási problémák miatt elhalasztott, különleges kialakítású új hátsó szárnyát.

A Ferrari komoly aerodinamikai fejlesztéssel készül a Magyar Nagydíjra, ahol végre bevethetik a várva várt Macarena elnevezésű hátsó szárnyat az SF-26-os autón. Az új komponenst eredetileg már Belgiumban használni akarták, ám gyártási nehézségek miatt el kellett halasztani a premiert.

A Hungaroring közepes és gyors kanyarjai kedvezhetnek az autó erősségeinek, így a kanyargós pálya ideális helyszín lehet a frissítés bemutatására. A Ferrari dolgát azonban megnehezítheti a kigyorsítások fontossága, ezen a területen ugyanis a Mercedes eddig versenyképesebbnek bizonyult.

A korábbi halasztás hátterében nem biztonsági aggályok vagy teljesítménybeli kétségek álltak. A különböző specifikációkért felelős gyártórészleg egyszerűen nem tudott időben elegendő versenykész alkatrészt és pótelemet szállítani a belgiumi hétvégére.

Megcsúsztak a fejlesztéssel

Bár a csapat jobban szerette volna már Spában pályára vinni az új szárnyat, a módosított elemek a mogyoródi hétvégén már teljes mértékben rendelkezésre állnak majd. Belgiumban egyébként Charles Leclerc a második helyen zárt, míg Lewis Hamilton a negyedik pozícióig kapaszkodott fel a másik Ferrarival.

Az AutoRacer.it olasz szaklap szerint a továbbfejlesztett szárny teljesen elkészült, így készen áll a magyarországi bevetésre. Az aerodinamikai módosítások célja az SF-26 általános hatékonyságának javítása, aminek köszönhetően az autó hosszabb ideig tarthatja meg a végsebességét a kanyarokban nyert extra leszorítóerő mellett.

Ez a projekt nem egy egyszerű, kifejezetten a tempós pályákra tervezett, kis leszorítóerejű szárnyat takar. Sokkal inkább egy átfogóbb teljesítménynövelő csomagról van szó, amely a mozgatható szárnylapot és annak működési mechanizmusát is érinti.

A Ferrari legfőbb célja

A maranellóiak legfőbb célja a légellenállás csökkentése úgy, hogy közben a leszorítóerő mértéke ne csökkenjen. A becslések szerint ez a fejlesztés nagyjából 3 km/óra pluszt jelenthet a végsebesség terén, bár ezt az adatot a csapat hivatalosan még nem erősítette meg.

A Hungaroring karakterisztikája miatt az aerodinamikai terhelés kulcsfontosságú, különösen a ritmusos kanyarok egymásutánjában. Charles Leclerc mindenesetre óvatosságra intett, és felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad készpénznek venni a pálya fekvéséből adódó előnyöket.

Az SF-26 általában versenykörülmények között versenyképesebb, mint az időmérőkön, ám a mogyoródi pályán a rajthelyezés döntő jelentőségű az előzési nehézségek miatt. Az új szárnytól így azt várják, hogy kiszámítható egyensúlyt és azonnali tempójavulást biztosítson már egyetlen mért körön is.

Korábban kérdések merültek fel a fordított profilú szárnyak biztonságával kapcsolatban, miután a Red Bull a saját verziójával adódó problémák miatt Belgiumban visszatért a hagyományos kialakításhoz. A Ferrari tervei azonban teljesen más koncepción alapulnak, és az eddig megtett jelentős kilométerszám alatt semmilyen nehézség nem jelentkezett náluk.

Az FIA-nak sincs kifogása a megoldás ellen, ám Frédéric Vasseur igyekezett hűteni a kedélyeket. A csapatfőnök nyugalomra intette a gárdát, nehogy a túlzott elvárások megzavarják a koncentrációt a hétvége előtt.

Hozzászólok