A bajnokságot vezető Mercedes dolgát nemcsak a riválisok gyorsulása, hanem a saját autóinak megbízhatósági aggályai is nehezítik. A brackley-ieknél a tiszta teljesítmény növelése helyett jelenleg a két autó stabil célba érésére is jelentős energiákat kell fordítaniuk, ami lépéselőnybe hozhatja az üldözőket.
Bár a szezon az első hat nagydíj megnyerésével a Mercedes fölényét hozta, a legutóbbi öt futamon gyökeresen megváltozott a kép. A Ferrari két alkalommal is diadalmaskodni tudott, miközben a McLaren szintén begyűjtött egy győzelmet, megszakítva a korábbi egyeduralmat.
Jamie Chadwick, a Sky F1 szakértője úgy látja, a maranellóiak agresszív fejlesztési sora akadályozza meg a Mercedest a megszerzett előny megtartásában. A Ferrari mérnöki stratégiájáról a Scuderia Fans számolt be, mikzöben az olaszok nem a ritkán érkező nagy csomagokra várnak, hanem versenyről versenyre csiszolják az SF-26-ost.
Ez a folyamatos munka tette lehetővé az olaszok számára a felzárkózást. Az aerodinamikai és alvázat érintő lépések azonban önmagukban még nem elegendőek a teljes fordulathoz, hiszen a motorerő terén a Mercedes továbbra is némi lépéselőnyben van.
A motorfejlesztés hozhatja meg az áttörést
A maranellói mérnökök már keményen dolgoznak az erőforrás fejlesztésén, a Monzára tervezett motorfrissítést megelőzően pedig alapos megbízhatósági teszteket végzik. Chadwick rámutatott, hogy a hajtáslánc teljesítményének növelése kulcsfontosságú lesz a szezon második felében, hiszen ez teheti teljessé a meglévő fejlesztési eredményeket.
Frédéric Vasseur csapata nem elégszik meg az alkalmi győzelmekkel, a céljuk a tartós bajnoki küzdelem kikényszerítése. A Mercedes számára a feladat kettős maradt, mivel a puszta sebesség növelése mellett a megbízhatósági problémákat is meg kell oldaniuk, mielőtt a Ferrari motorfejlesztései teljesen lefedik a meglévő különbséget.
