A pénteki szabadedzések alapján kiváló formában kezdte a Ferrari a mogyoródi hétvégét, hiszen Lewis Hamilton és Charles Leclerc révén kettős győzelmet arattak a második tréningen. Frédéric Vasseur csapatfőnök azonban óvatosságra int, mivel a maranellóiak célja nem a pénteki elsőség, hanem a vasárnapi győzelem.
A második szabadedzésen Hamilton 1,18,729-es idővel végzett az élen, tőle alig több mint egy tizedmásodperccel elmaradva Leclerc lett a második. A riválisok hátránya meglepően nagynak bizonyult, a wokingiak versenyzője, Lando Norris ugyanis fél másodperces lemaradással zárt a harmadik helyen. Max Verstappen már csaknem hét tizedmásodperces hátránnyal követte őket, a Mercedes leggyorsabb pilótája, George Russell pedig kilenc tizedet kapott a győztestől.
Ez a különbség különösen annak fényében érdekes, hogy a Mercedes komoly reményekkel érkezett a Hungaroringre. A német istállónál bíztak benne, hogy az autójuk alkalmas lehet a Ferrari megszorongatására, ám Russell tetemes hátránya egyelőre cáfolni látszik ezt a magabiztosságot.
Óvatos optimizmus és új fejlesztések
Bár a hosszú etapok során a különbségek jóval kisebbnek tűntek, a Scuderia Fans szerint a Ferrari így is elégedett lehet a pénteki adatokkal. A csapat a szabadedzéseket az új fejlesztések értékelésére használta, amelyek között a Hungaroringre tervezett, Macarena elnevezésű hátsó szárny is szerepelt.
A monacói pilóta szerint a legkisebb beállítási változtatások is óriási ingadozást okozhatnak az autó viselkedésében, ami a 2026-os szabályrendszerben még inkább felerősödik. Ennek megfelelően nem bocsátkozott jóslatokba, hanem a hibátlan hétvégi munka fontosságára hívta fel a figyelmet.
Vasseur a pénteki nap végén szintén igyekezett visszafogottan nyilatkozni, amikor a sajtó arról kérdezte, hogy ez volt-e a Ferrari idei legjobb péntekje. „Nem a legjobb péntekre törekszünk, hanem a legjobb vasárnapra” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.
„A mai nap meglehetősen jól alakult, a beállítások a helyükon vannak, és a fejlesztések is működnek. Az időmérő edzéstől azonban még messze vagyunk. Ez azt jelenti, hogy tovább kell finomítanunk a beállításokat, minden szektorban javulnunk kell, és még jobb munkát kell végeznünk. Eddig viszont minden a tervek szerint halad.”
Súlyosnak hitt hiba és a nyári szünet előtti utelsó lépés
A csapatfőnök megnyugtató hírekkel szolgált Leclerc délelőtti technikai problémájával kapcsolatban is. Az első szabadedzésen tapasztalt hiba miatt nem szükséges motorbelsőket cserélni a monacói autójában, Vasseur egyszerűen annyival intézte el a kérdést, hogy nem történt semmi komoly. A részleteket ugyanakkor nem kívánta megosztani a nyilvánossággal.
A mogyoródi futam különleges helyet foglal el a naptárban, hiszen ez az utolsó verseny a kötelező nyári leállás előtt. Vasseur elismerte ennek lélektani hatását, ám világossá tette, hogy a Ferrari nem tehet különbséget a nagydíjak között.
„A szünet előtti utolsó verseny azért fontos, mert ez marad meg a fejekben három-négy hétig. Budapesten viszont nem osztanak több pontot, mint Silverstone-ban vagy Spában. Minden futamhoz ugyanolyan koncentrációval próbálunk hozzáállni, ez az alapja mindennek.”
