A silverstone-i sprintfutam időmérőjének második szakaszában ért véget a küzdelem az Alpine pilótái számára. Pierre Gasly a tizenegyedik, míg Franco Colapinto a tizennegyedik pozícióban zárt a pénteki nap végén.
A francia versenyző összességében elégedett volt a teljesítményével, mivel a délelőtti szabadedzésen még komoly problémákkal küzdöttek. Az időmérőre jelentősen javult az autó viselkedése, Gasly pedig a közvetlen riválisokat venné üldözőbe.
„A tizenegyedik hely nem az az eredmény, amire törekszünk, de jól tükrözi a jelenlegi formánkat. Közel vagyunk az első tízhez, ám nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy be is jussunk. Azt mondanám, a mai tizenegyedik pozíció jó eredmény, figyelembe véve azt, ahogy kezdtük a napot” – fogalmazott a francia pilóta.
„A reggeli gyakorlás nem volt egyszerű. A sprintidőmérőn az autó már sokkal normálisabban viselkedett, emiatt rá kell jönnünk, mi okozta ezt a változást. Tisztán futottam meg a köreimet, az autó jól teljesített, így magabiztosnak éreztem magam.”
„A Racing Bulls pilótái nagyon gyorsak itt, ezért találnunk kell egy módot a javulásra, hogy kihívhassuk őket. A hétvége még csak most kezdődött, szombatra pedig biztosan kitalálunk valamit. Van néhány ötletem, amelyeket holnap megpróbálunk megvalósítani” – tekintett előre Gasly.
Csalódást okozó beállítások
A garázs másik oldalán Franco Colapinto már jóval borúlátóbban nyilatkozott a leintést követően. Az argentin pilóta az első szabadedzés után még bizakodó volt, a csapat által elvégzett módosítások azonban rossz irányba vitték el az autót.
„Kicsit csalódott vagyok a sprintidőmérő eredménye miatt, mivel a délelőtti teljesítményünk alapján többet vártam. Jól kezdtük a napot, de tudtuk, hogy javulnunk kell az autó maximális potenciáljának kihasználásához. Eszközöltünk néhány változtatást, ezek azonban nem hoztak eredményt, sőt, kiszámíthatatlanná tették az autót.”
„Pontosan ez a sprinthétvégék lényege, vagyis különböző megoldásokat kell tesztelni a tétre menő szakaszokban. Egyelőre nem sikerült úgy beállítanunk az autót, hogy magabiztosnak érezzem magam a nagy tempójú részeken, amiből Silverstone-ban rengeteg van” – értékelt az argentin versenyző.
„Ma este rá kell jönnünk, milyen módosításokra van szükség ahhoz, hogy visszanyerjük a jó érzést az autóban. Megpróbálunk minél több információt gyűjteni a sprinten, így a szombati időmérő előtt elvégezhetjük a szükséges finomhangolásokat” – vázolta a folytatást Colapinto.
