Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2025. 07. 15. 12:04
A francia tehetség kíváncsian várja, mit tudna elérni a Red Bull főcsapatában.

A fiatal francia pilóta, Isack Hadjar őszintén nyilatkozott arról, vajon felülmúlhatná-e Cunoda Júkit a Red Bull második ülésében, miközben nem titkolja, hogy szívesen kipróbálná magát ebben a szerepkörben.

A Milton Keynes-i istálló második versenyzői pozíciója 2019 óta folyamatosan problémát jelent, hiszen Max Verstappen csapattársai képtelenek voltak megközelíteni a holland eredményeit az osztrák alakulat autóiban. Miközben a négyszeres világbajnok jelenleg is a harmadik helyen áll a 2025-ös pontversenyben, addig korábbi és jelenlegi csapattársai – Pierre Gasly, Alexander Albon, Sergio Perez, Liam Lawson és Cunoda Júki – mindössze öt futamgyőzelmet szereztek összesen, mindet a mexikói révén, miközben Verstappen 2019 eleje, Gasly érkezése óta 60 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára.

Az öt pilóta közül Perez bírta a legtovább, négy szezonon keresztül képviselte az energiaitalosok színeit, mielőtt 2024 végén idő előtt szerződést bontottak vele, miután a nyolcadik helyre csúszott vissza a bajnokságban, ami a konstruktőri címbe került a Red Bullnak.

Jelenleg Cunoda ül a második RB21-esben, de elődjeihez hasonlóan ő is küszködik a Verstappen vezetési stílusához igazított autóval, amelyről Albon korábban elmondta, hogy a holland „hajmeresztően éles" karakterisztikát kedvel. A japán pilóta tavaly a szezon végi abu-dzabi teszten még magabiztosan jelentette ki, hogy a Red Bull autója „megfelel a vezetési stílusomnak", azonban előléptetése óta rá kellett jönnie, hogy a versenygép sokkal nehezebben kezelhető, mint azt eredetileg gondolta.

Tíz versenyhétvége alatt mindössze hét pontot szerzett a Red Bullnál, így jelenleg mindkét Racing Bulls-pilóta, Hadjar és Lawson is megelőzi őt a bajnoki tabellán. Az újonc szezonjában 21 ponttal impresszáló Hadjar állítólag a következő jelölt a Red Bull versenyzői ülésére, amennyiben a csapat úgy dönt, hogy lecseréli Cunodát akár még idén, akár a szezon végén.

Amikor arról kérdezték, vajon jobban teljesítene-e, mint japán kollégája a Red Bullnál, őszintén válaszolta: „Nem tudom."

A sajtóval, köztük a PlanetF1.com-mal beszélgetve Hadjar elismerte, fogalma sincs, milyen problémákkal küzd Cunoda a Red Bullnál, hiszen rendkívül gyors volt az év elején, amikor rövid ideig csapattársak voltak a Racing Bullsnál.

„Nyilvánvalóan nem tudom, mi történik ott. Az egyetlen, amit mondhatok, hogy Júki nagyon gyors," jelentette ki a francia.

A Red Bull-ülés Hadjar kezébe kerülhet a jövőben, és bár sokan „mérgezettnek" vagy „elátkozottnak" tartják, a 20 éves versenyző kíváncsi, mire lenne képes benne.

„Amikor négy évvel ezelőtt aláírtam a szerződést a Red Bull-lal, a cél az volt, hogy eljussak a Red Bullhoz. Ez azóta sem változott," hangsúlyozta. „Határozottan érdekes lenne. Szeretném, nyilvánvalóan imádnám, kíváncsiságból is, hogy megnézzem magamnak."

Ugyanakkor elárulta, hogy egyelőre nem folytatott erről megbeszélést a Red Bull vezetőségével.

Hadjar valószínűleg nem kap lehetőséget arra, hogy idén versenyezzen a Red Bullnál, miután Helmut Marko kizárta a pilótacsere lehetőségét.

„A terv az, hogy ő (Cunoda) befejezi a szezont, semmi sem változott," nyilatkozta a Kleine Zeitungnak a Red Bull motorsportfőtanácsadója. „Alternatívánk sincs."

„Voltak beszélgetések vele, valamint a mérnöki csapattal is. Stabilizálni szeretnénk őt, és már nem állítjuk be az autót olyan keményen Max irányába. Ez segíthet neki," tette hozzá az osztrák szakember.

Cunoda szerződése az idény végén lejár a Red Bull-lal, és már most Hadjart tartják a legvalószínűbb utódjának.

Hozzászólok