Isack Hadjar remek időmérős teljesítménnyel a nyolcadik rajtkockát szerezte meg a Mexikói Nagydíjra, ám a verseny előtt már most figyelmezteti a mezőnyt, hogy az első kanyarban garantált a káosz.
A hétvége nem indult zökkenőmentesen a fiatal pilóta számára, aki bevallottan nem rajong különösebben a Hermanos Rodríguez pályáért. A pénteki szabadedzéseken még jelentősen elmaradt az élmezőnytől, szombatra azonban sikerült megtalálnia a megfelelő ritmust.
Az Alain Prost előtt tisztelgő sisakfestéssel versenyző Hadjar már az időmérő első szakaszában megvillant, amikor a legjobb időt autózta. A lendület kitartott, hiszen a Q2-t követően a Q3-ba is bejutott, ahol végül a kilencedik helyet szerezte meg. Carlos Sainz austini büntetésének köszönhetően azonban egy pozíciót előreléphetett a rajtrácson.
"Elégedett vagyok a hétvégével, főleg annak fényében, hogy pénteken még nem voltunk gyorsak. Sokat javultunk, de tudom, hogy még több is van bennünk. Az utolsó köröm jó volt, de nem tökéletes" – értékelte teljesítményét a Canal+ mikrofonja előtt.
A Racing Bulls mérnökei alapos munkát végeztek az austini problémák kiküszöbölésén. "Pénteken minden döntésünk helyesnek bizonyult. Megértettük, miért voltunk lassúak, és mára sokkal versenyképesebb lett az autó. Két edzés alatt ilyen szinten átalakítani a versenyautót, az már önmagában is komoly teljesítmény" – magyarázta a francia pilóta.
Ugyanakkor még mindig akadnak megoldandó feladatok, különösen a rázóköveken mutatott viselkedés terén. "Ez jelenti most a legnagyobb kihívást. Meg kell találnunk az egyensúlyt az aerodinamikai leszorítóerő és a rugalmasság között. Bár sikerült kihoznunk a maximumot a jelenlegi csomagból, még van hová fejlődnünk" – részletezte a technikai hátteret.
A verseny előtt Hadjar óvatos optimizmussal nyilatkozik, ugyanis a mexikói pálya első kanyarja hírhedt az ütközésekről, ezért a francia tisztában van vele, hogy hideg fejjel kell majd kezelnie a rajtot. "Az első kanyarban úgyis vérfürdő lesz, meglátjuk, mi sül ki belőle. Ha sikerül megtartanunk a pozíciónkat, akkor pontszerző helyen végezhetünk" – vetítette előre a várható eseményeket.
