A Forma–1 két veterán versenyzője, Fernando Alonso és Lewis Hamilton között újra fellángolt a régi rivalizálás a mexikói hétvége második szabadedzésén. A Ferrari pilótája ezúttal azzal borzolta a kedélyeket, hogy feltartotta az Aston Martin kétszeres világbajnokát, aki erre egy meglehetősen karakteres gesztussal reagált.
Bár a televíziós közvetítés nem mutatta részletesen az esetet, a spanyol versenyző gyors körét megzavarta Hamilton, aki épp lassabb tempóban haladt a pályán. A brit pilóta amúgy is nehéz délutánon volt túl, hiszen több elrontott körkísérlet és az autó kiegyensúlyozatlanságából eredő problémák nehezítették a dolgát.
Az Aston Martin versenyzője nem hagyta szó nélkül az esetet, az egyenesben a Ferrari mellé húzódva mindkét kezét felemelte a kormányról, és látványosan megtapsolta brit riválisát, felidézve ezzel kettejük korábbi feszült időszakait, majd rögtön ezután egy hirtelen kormánymozdulatra is szükség volt a spanyoltól, hogy elkerülje a riválisával való ütközést.
