Lewis Hamilton évekkel ezelőtt őszintén mesélt arról, milyen küzdelmes időszakot élt meg a McLarennél a 2009-es Forma–1-es szezonban. A brit pilóta pályafutása első két évében azonnal a figyelem középpontjába került, ugyanis mindkét szezonban harcban volt a világbajnoki címért, 2008-ban pedig második évében már fel is ért a csúcsra.
A következő évben azonban szabályváltozások – többek között a gumikra és az aerodinamikára vonatkozóan – alaposan felforgatták az erőviszonyokat, ami a Ferrarit és a McLarent egyaránt hátrányosan érintette. Az addig meghatározó istállók az idény első felében gyakran a mezőny végén találták magukat, pontszerzés helyett a sereghajtókkal vívtak.
A 2009-es Európa Nagydíj előtt Hamilton interjút adott a háromszoros világbajnok Niki Laudának, amelyben őszintén feltárta az év során megélt csalódásait.
„Ez életem legnehezebb időszaka. Érzelmileg különösen megterhelő, hiszen világbajnokként tudjuk, hogyan kell nyerni, hogyan kell felkészülni a győzelemre, de aztán odaérni és utolsónak végezni… Ez lehangoló. Versenyzőként szeretnéd megmutatni a világnak, hogy te vagy a legjobb, és képes vagy futamokat nyerni.”
“Amikor azonban erre nincs lehetőséged, és az emberek elkezdik megkérdőjelezni a képességeidet, azt mondva, hogy ’talán ez a másik jobb’, az rendkívül frusztráló. Nem tudsz reagálni azzal, hogy egyszerűen gyorsabban mész, mert nincs meg hozzá az autó. Sok álmatlan éjszaka, rengeteg közös munka a mérnökeimmel… Egy olyan csapatban akarok lenni, amely mindig a maximumot nyújtja, mert én is ezt teszem”, mondta akkor Hamilton Laudának.
Hamilton és a McLaren végül a szezon második felére visszatalált a helyes útra, ugyanis négy pole pozíciót és két futamgyőzelmet is szereztek, ezzel pozitív hangulatban zárták az évet.
Néhány évvel később, 2012-ben azonban Lauda kulcsszerepet játszott abban, hogy Hamilton a Mercedeshez szerződjön, lezárva hosszú kapcsolatát a wokingi alakulattal.
Később Hamilton arról is beszélt, hogy pályafutása elején Niki Lauda nem tartozott a rajongói közé. Az Autosportnak adott interjúban felidézte.
„Amikor kezdtem, Niki nem volt nagy híve a munkámnak, nem mindig fogalmazott rólam a legkedvesebben. 2012 közepén kezdtünk el beszélgetni, és onnantól teljesen új alapokra helyeztük a kapcsolatunkat. Sok mindenben hasonlítunk, ugyanazokat a dolgokat kedveljük, innen indult el köztünk a valódi barátság.”
Hamilton a Mercedesnél eltöltött időszakban hat világbajnoki címet nyert, Laudával pedig egészen a legendás osztrák 2019-es haláláig szoros munkakapcsolatot és baráti viszonyt ápolt.
