Max Verstappen első GT3-as versenye szinte példa nélküli nézőszámokat hozott a különböző online platformokon, és a korai adatok szerint rekorddöntésről is lehet beszélni.

Az elmúlt napok az F1-es sajtóban valójában nem is a sorozatról szóltak, hanem Verstappen GT3-as kiruccanásáról, amelyre a híres Nordschleifén került sor. A holland pilóta az NLS idei szezonjának kilencedik fordulóján vett részt az Emil Frey Racing Ferrarijával, a partnere pedig Chris Lulham volt.

A négyórás viadalt Verstappen kezdte, és a rajt után a harmadik helyről rögtön az élre tört, majd pedig egyre komolyabb előnyt kezdett kiépíteni magának. A verseny egy pontján már bő egy perccel is vezetett, majd nagyjából két óra után átadta a volánt Lulhamnek, aki magabiztosan hozta haza az autót, és ezzel a duó megnyerte a futamot.

Az talán nem meglepetés, hogy Verstappen jelenléte óriási lökést adott az eseménynek, melyet világszerte milliók követtek élőben. Bár hivatalos közvetítési statisztikák nem érhetők el, de a korai Youtube-mutatókból az látszik, hogy a négyszeres világbajnok szerepvállalása révén az általában csak egy szűkebb csoportot érdeklő sorozatból globális szenzáció lett.

Verstappen két héttel korábbi licencszerzése is hihetetlenül népszerű volt már, de ez a verseny érthető módon azt is messze túlszárnyalta. Bár természetesen érdemes óvatosan bánni a számokkal, de az Auto Addiction Youtube csatornája szerint a platform német nyelvű közvetítését 34-szer annyian nézték, mint az előzőt, miközben az angol közvetítés esetében 45-szörös növekedésről lehet beszámolni.

Pusztán azon az egy csatornán 3,7 milliós kombinált nézőszámot regisztráltak, ami jól mutatja, Verstappen GT3-as debütálása mekkora szenzáció volt autósportos körökben. Arról nem is beszélve, hogy a szervezők is nagyon jól jártak a Red Bull pilótájával, hiszen a helyszínre is sokkal többen látogattak ki, mint egyébként.

Ennek fényében pedig már dörzsölhetik is a tenyerüket, amennyiben Verstappen úgy dönt, hogy jövőre valóban ott lesz a Nürburgringi 24 óráson. A holland jelezte, hogy egyszer mindenképpen indulni fog a versenyen, bár a 2026-os részvételt konkrétan még nem erősítette meg.