|2026. 02. 26. 19:13
Norbert Haug szerint súlyos hiba lenne leírni a döcögősen kezdő Aston Martint, a német szakember a Honda elszántságát és Adrian Newey zsenialitását is kiemelte.

Drámaian indult a 2026-os szezon az Aston Martin számára, a silverstone-i alakulat teljesítménye ugyanis egyelőre elmarad a várakozásoktól, ami azonnal felerősítette a kritikus hangokat Adrian Newey munkájával kapcsolatban.

A legendás tervező, aki 2024 végén hagyta el a Red Bullt, hogy 2025-től csatlakozzon a zöldekhez, most komoly nyomás alá került. A Mercedes korábbi motorsport-igazgatója, Norbert Haug azonban türelemre int, ugyanis szerinte a látszat csalóka lehet.

Haug, aki 1990 és 2012 között irányította a Mercedes motorsport-tevékenységét, jól ismeri a tervezőzsenit, hiszen 1997-ben ő játszott kulcsszerepet abban, hogy Newey a McLarenhez igazolt a Williamstől. A közös munka akkoriban gyümölcsöző volt, Mika Häkkinen két világbajnoki címet is szerzett azokkal az autókkal.

A német szakember szerint a mostani helyzetben sem szabad elkapkodni az ítéletalkotást, sőt, kifejezetten óva intett a csapat lebecsülésétől.

„Én nem becsülném le őket. A történelem e tekintetben ismétli önmagát” – kezdte gondolatmenetét Haug a Sky News F1-nek adott interjújában, majd rátért a technikai háttérre. Az Aston Martin gyengébb formájában ugyanis szerepet játszik az is, hogy az új motorszállító, a Honda még nem állt össze teljesen a csomaggal.

A szakember azonban úgy véli, a japán gyártó mentalitása garancia a fejlődésre.

„A Honda a múltban produkált már néhány abszolút kudarcot, ezt tudjuk. Ugyanakkor soha nem adják fel: átszervezik magukat, és erősebben térnek vissza. Én biztosan nem írnám le őket” – jelentette ki határozottan, majd hozzátette, hogy a japánok munkamorálja egészen kivételes.

„Különösen a Honda képes hegyeket megmozgatni szinte egyik napról a másikra, ezért nem hiszem, hogy sokáig a mezőny végén maradnak. Nem ők a favoritok Melbourne-ben, de arra számítok, hogy jelentős lépést tesznek előre.”

Ami magát az AMR26-ot illeti, Haug szeme megakadt néhány érdekes technikai megoldáson, bár óvatosan fogalmazott a tényleges tempót illetően. Az autóban rejlő potenciál szerinte még nem mutatkozott meg teljesen a kilométerhiány miatt.

„Ebben a fázisban lehetetlen határozott következtetéseket levonni” – vélekedett a tapasztalt szakember, aki egy konkrét innovációt is kiemelt. „Rendelkezik néhány nagyon feltűnő megoldással. A hátsó felfüggesztés rögzítése például olyan, amit ebben a konkrét formában még soha nem láttam, de az autónak egyszerűen hiányoznak a kilométerek. Amíg nem futottak elegendő kört, senki sem tudja reálisan felmérni, mennyire lesz versenyképes az Aston Martin.”

Haug a saját tapasztalatai alapján emlékeztetett arra is, hogy Newey mindig a határokat feszegeti, ami kockázattal jár, de hosszú távon kifizetődő. Felidézte közös mclarenes időszakukat is, amikor nem minden fejlesztés sült el jól elsőre.

„Hosszú ideig dolgoztam Adrian Newey-val, és egyszer építettünk egy autót, amely sajnos teljesen használhatatlannak bizonyult. A végén az előző évi karosszériához kellett nyúlnunk, de Newey mindig a határokig elmegy. Én semmiképpen sem adnám fel a reményt velük kapcsolatban” – zárta gondolatait a Mercedes egykori vezetője.

Élő közvetítés
Hozzászólok