Motorsport.hu|2025. 11. 15. 12:24
Marko szerint ismét stabil a Red Bull, Verstappen pedig továbbra is harcban maradhat.

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko a Sao Pauló-i hétvége után részletesen értékelte a csapat teljesítményét, és arról is beszélt, miért alakult ennyire hektikusan Max Verstappen hétvégéje. Elmondta, hogy bár a kvalifikáción elvesztették a megfelelő egyensúlyt, a vasárnapi versenyre sikerült visszatérniük ahhoz a formához, amelyre a szezon utolsó szakaszában építeni szerettek volna.

A holland pilóta pénteken és szombaton sem találta az autó ideális működési tartományát, ami Marko szavai szerint részben annak volt köszönhető, hogy többféle padlólemezzel is próbálkoztak, ám egyik sem hozta a kívánt stabilitást. A szakember úgy fogalmazott, hogy az RB21 jelenlegi karaktere extrém módon érzékeny a beállításokra, ami már fél milliméteres hasmagasság-eltéréssel vagy pár foknyi hőmérséklet-változással is jelentős teljesítményingadozást okozhat.

Marko kiemelte, hogy ezzel nem egyedül a Red Bull küzd, hiszen a Mercedes és a Ferrari is többször került hasonló helyzetbe 2025-ben.

„A lényeg az, hogy a versenyre megtaláltuk azt az irányt, amit pénteken és szombaton hiába kerestünk. Az egész csapatnak jót tett ez a visszalépés abból a mélyebb hullámvölgyből, amely az imolai hétvégét követő időszakot jellemezte” – mondta, majd hozzátette, hogy a nyári problémák miatt a valós esélyük is elúszhatott a világbajnoki címet illetően.

A brazíliai futam előtt Verstappenék úgy döntöttek, hogy a sok módosítás miatt a bokszutcából rajtolnak, ráadásul új erőforrást is beépítettek. Marko szerint reálisan az 5–7. hely környékére számítottak, ám a holland újra megcsillogtatta a klasszisát, és kis híján a dobogó második fokára is felért.

A verseny során egy lassú defekt is megnehezítette a dolgukat, amit Marko elmondása alapján valamelyik másik autókról lerepülő karbonelem okozott. „Szerencsére az egyik mérnökünk időben észrevette az adatokban, így legalább nem nőtt nagyobbra a kár” – nyilatkozta, kitérve arra, hogy a virtuális biztonsági autós fázis is segítette őket a szükségessé váló kerékcsere idején.

A kemény keverékű abroncsok teljesítménye sok csapatnak fejtörést okozott Brazíliában, ám Verstappen ezzel is kifejezetten jó tempót futott. A Red Bull eredeti terve az volt, hogy ellenfeleik kerékcseréinek hullámára reagálva minél tovább maradnak kint, és egyetlen kiállással próbálják megoldani a futamot, ám a defekt ezt felborította.

A csapat a hétvége során az autó konfigurációjával is értékes információkat gyűjtött, részben annak köszönhetően, hogy Júki Cunoda az eredeti beállításokat használta, így össze tudták hasonlítani az adatokat. Marko szerint a japán versenyző tempója biztató volt, noha a két tíz másodperces büntetés miatt nem tudott komolyabb eredményt elérni.

A bajnoki hajrá előtt Verstappennek 49 pont a hátránya Lando Norrisszal szemben, és három nagydíj – valamint egy sprint – maradt hátra a szezonból.

Marko úgy véli, a címért folytatott küzdelemhez már az is kell, hogy az ellenfél hibázzon. „Ha Lando minden futamot gond nélkül teljesít, akkor matematikailag is egyre kevesebb lehetőségünk marad. Kell egy újabb fordulat, különben nem érhetjük utol” – értékelt, majd hozzátette, hogy összességében mégis pozitívan látja az elmúlt hetek alakulását.

A szezon utolsó állomásai – Las Vegas, Katar és Abu-Dzabi – Marko szerint nagyon eltérő kihívást jelentenek, így nehéz megjósolni az erőviszonyokat. Úgy gondolja, hogy a villámgyors szakaszokat tartalmazó las vegas-i pálya inkább a Red Bullnak kedvezhet, míg a közepes tempójú kanyarokkal tűzdelt másik két helyszín talán a McLaren erősségei felé mutat. Hozzátette azonban, hogy a jelenlegi F1-es mezőnyben már sokkal kevésbé működnek az ilyen jóslatok, mint korábban.

Marko a Racing Bulls teljesítményét is méltatta, külön kiemelve Liam Lawson és Isack Hadjar erős interlagosi szereplését. Elmondta, hogy Hadjar az idény egyik legnagyobb felfedezettje számára, és ha nem hátráltatták volna többször is motorhibák, még előkelőbb pozícióban állna a bajnokságban.