A bajnoki tabella utolsó helyén szerzett pont nélkül szerénykedő Aston Martin számára szó szerint fájdalmasan indult a jelenlegi szezon. A Honda erőforrásának túlzott vibrációja komoly fizikai megpróbáltatásokat okozott Fernando Alonsónak és Lance Strollnak a pilótafülkében, miközben a futásteljesítményük drasztikusan visszaesett.
A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy a kétszeres világbajnok spanyol pilóta Kínában emiatt kényszerült feladni a versenyt, és csak a szuzukai Japán Nagydíjon tudott először teljes versenytávot teljesíteni idén.
A közel-keleti konfliktus miatt törölt szaúd-arábiai és bahreini futamok egy nem várt, öthetes kényszerszünetet hoztak a versenynaptárban, amit a csapat és a motorpartnere igyekezett maximálisan kihasználni. A Honda egészen a szakurai központjába szállította az egyik AMR26-ost, hogy a próbapadokon alapos statikus teszteknek vethessék alá a technikát, ezáltal biztonságos körülmények között reprodukálhassák a pályán tapasztalt rázkódást.
„Elvittük a versenyautót Szakurába, majd elvégeztünk néhány statikus tesztet a valódi autó rezgéseinek mérésére” – nyilatkozta Miamiban Shintaro Orihara, a Honda pályamenti felelőse. A szakember elmondása szerint a gyári körülmények között telepített rengeteg szenzor segítségével fontos adatokat gyűjtöttek, majd a HRC mérnökeinek tudását összeadva hardveres ellenlépéseket dolgoztak ki.
Orihara a konkrét javítóintézkedések részleteit nem árulta el, azt viszont megerősítette, hogy a floridai hétvégén bevetett módosításoktól sokat várnak. A tesztek alapján ugyanis jelentős előrelépést tapasztaltak a motor akkumulátor felőli oldalán jelentkező vibrációk terén, ami a pilóták számára is egyértelmű megkönnyebbülést jelent majd az aszfalton.
Nem csak a motorral van baj
A megbízhatósági és vibrációs problémák orvoslása mellett a kasztni terén is komoly kihívásokkal küzd az istálló, az időmérő edzéseken eddig nagyjából két másodperces lemaradásban voltak az élmezőnyhöz képest. Az egyik legnagyobb fejtörést a túlsúly okozza, mivel az Aston Martin autója legalább tíz kilogrammal nehezebb a 800-ról 768 kilogrammra csökkentett szabályozási minimumhatárnál.
Mike Krack pályamenti igazgató megerősítette, hogy az autón több ponton is változtattak az elmúlt hetekben.
„Főleg a megbízhatóságon, de az autó súlyán és a vezethetőségen is dolgoztunk, ami nagyon fontos szempont volt, a külső módosításokat pedig versenyről versenyre vezetjük majd be” – fogalmazott a szakember, aki bízik abban, hogy a megfeszített közös munka révén egyre kevesebb korlátozással kell szembenézniük a folytatásban.
A vezető szerint a melbourne-i és sanghaji futamokhoz képest már egyértelműen látható a fejlődés a megbízhatóság és a Hondával való együttműködés terén. Szuzukában már jelezték, hogy amint sikerül mérsékelni a technikai gondokat, a teljesítmény kerül a fókuszba, amiben szintén elengedhetetlen a javulás.
„Nem várhatunk csodákat Miamiban, lépésről lépésre javulunk mind a megbízhatóság, mind a teljesítmény terén, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a versenytársaink is ugyanezt teszik” – magyarázta Krack, majd hozzátette, amint folytatódik a szezon, egy kőkemény fejlesztési verseny indul el, amelyben nagyon nehéz behozni a lemaradást.

