Új szereplő tűnt fel a Forma–1 horizontján, és vele együtt egy ismerős név is visszaköszön, miután Christian Hornert egy kínai autóipari óriással hozták összefüggésbe.
A BYD hónapok óta lebegteti az F1-es belépés lehetőségét, miközben a sportág éppen újragondolja az elektromos és a belsőégésű technológia arányát, és egyre távolabb kerül a korábban tervezett 50-50 százalékos megosztástól. A vállalat azonban kezdettől világossá tette, hogy nem meglévő csapatot vásárolna, hanem saját jogon, tizenkettedik istállóként csatlakozna.
A háttérben már történtek egyeztetések, ugyanis a cég alelnöke, Stella Li Sanghajban megerősítette, hogy felvették a kapcsolatot a Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló szervezettel. A sport iránti elkötelezettségét is hangsúlyozta.
„Mindig szoros kapcsolatban vagyunk. Szeretem a Forma–1-et, mert a szenvedélyről és a kultúráról szól, és az emberek arról álmodnak, hogy ott legyenek” – mondta Li.
A történethez Horner neve is hozzákapcsolódott, aki a hírek szerint a hétvégén Cannes-ban a BYD vendége volt, és ott személyesen is találkozott a vállalat vezetőjével. Hivatalos megerősítés egyelőre nincs, a találkozó ténye azonban új lendületet adott a találgatásoknak.
Ellentétes álláspontok a paddockban
Miközben az FIA nyitottnak mutatkozik egy kínai érdekeltségű projekt iránt, a Forma–1 vezetése jóval óvatosabb hangot üt meg. Mohammed bin Szulajm szerint egy ilyen kezdeményezés üzleti szempontból is indokolható lenne.
„Ha érkezik egy kínai csapat, és a FOM jóváhagyja, amiben száz százalékig biztos vagyok, akkor több bevételt hozna Kína belépése. Szerintem igen” – fogalmazott.
Az FIA elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem pusztán a bővítés a cél. „Nem azért vagyunk itt, hogy felborítsuk a jelenlegi csapatok helyzetét, és nem csak a bővítés kedvéért történne. Értéket kell teremtenie. A tizenkettedik csapatnak hozzá kell járulnia a Forma–1 fenntarthatóságához, és ez nem csupán bevétel kérdése, hanem a bajnokság hosszú távú jövője.”
Ezzel szemben Stefano Domenicali egyértelműen lehűtötte a kedélyeket, amikor a gyakorlati korlátokra hívta fel a figyelmet. „Csak olyan jelentkezést vizsgálunk meg, amely valóban komoly súllyal bír, mert jelenleg ott tartunk, hogy logisztikailag elértük a határainkat” – mondta a Forma–1 vezérigazgatója.
Horner és a nyitott lehetőségek
Horner neve korábban az Alpine körül is felmerült, ám a francia csapat iránt időközben a Mercedes érdeklődése erősödött fel, amit Zak Brown kritikája is kísért a lehetséges „B-csapatok” kapcsán. Ebben a helyzetben a BYD-projekt egy teljesen új irányt jelenthet számára, különösen úgy, hogy a kínai gyártó nem felvásárlásban, hanem önálló belépésben gondolkodik.
A háttérben mindeközben egyre élesebb nézetkülönbség körvonalazódik a sport irányításában, ami az erőforrások jövőjét és a szabályrendszer alakulását is érinti, és ebbe a vitába egy új, jelentős gazdasági szereplő érkezése könnyen új dimenziót hozhat.

