Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Isack Hadjar szerint a Ferrari versenyzői jelenleg teljesen más szintet képviselnek a Hungaroringen, mint a mezőny többi része.

A Ferrari kiemelkedő teljesítményt nyújtott a mogyoródi szabadedzéseken, ahol Charles Leclerc és Lewis Hamilton az első pillanattól kezdve diktálta a tempót. A maranellóiak mindkét pénteki gyakorláson az élben végeztek, a második edzésen pedig Hamilton zárt az élen Leclerc előtt. A legközelebbi kihívónak bizonyuló Lando Norris már fél másodperces lemaradással követte őket, míg Max Verstappen és Isack Hadjar még ennél is nagyobb hátrányba került.

Elérhetetlennek tűnik a Ferrari

A GP Blog szerint a francia versenyző kifejezetten nehéz napként jellemezte a péntekit, amely során a szél is nehezítette a dolgukat. Bár az autó működésével kapcsolatban látszottak biztató jelek, a riválisok tempója komoly fejtörést okoz a mérnököknek.

„Kifejezetten trükkös volt a második szabadedzés, pedig már az első sem volt egyszerű. A feltámadó szél miatt még nehezebb helyzetbe kerültünk, így nehéz pontos képet kapni a végrehajtott változtatásokról.”

„Úgy tűnik, az autó jól működik, ám a Ferrari egyszerűen sokkal erősebb nálunk. Rengeteg időt kell találnunk az éjszaka folyamán, mert bár a versenytempónk jónak tűnik, az egykörös sebességünk még hiányzik.”

Hadjar azonban arra számít, hogy a mezőny többi része is magára talál majd a hétvége folyamán. Véleménye szerint a wokingi istálló pilótái biztosan harcban lesznek a legjobb helyekért, amint igazán fontossá válik a köridő.

„Tudtam, hogy gyorsak lesznek egy ilyen jellegű pályán. Jelenleg arra várunk, hogy a Mercedes is felébredjen, a McLarennel pedig a megszokott módon rendkívül szoros lesz a küzdelem.”

Szenvedés a trükkös körülmények között

A Hungaroring nehézségei nemcsak a szélben, hanem a pálya egyenetlenségeiben is megmutatkoztak a nyitónapon. A csúszós és hepehupás aszfalt alaposan próbára tette a technikát, ami a fékek és a gumiabroncsok kopásán is meglátszott.

„Az eddigi egyik legnehezebb pénteki napunk volt a mostani. A körülmények nagyon trükkösek, a pálya ráadásul roppant rázós, ami megnehezíti a gumik és a fékek dolgát.”

„A második edzésre kicsit visszaesett az autó egyensúlya, az első gyakorláson összességében jobb volt a vezethetőség” – értékelte a helyzetet Hadjar.

Hozzászólok