A 19 éves versenyző a hetedik legjobb időt autózta, de Lewis Hamilton még Zandvoortban összeszedett rajtbüntetése miatt a hatodik helyre lép előre (rajtrács itt). Ezzel szerinte megtörte a "monzai átkot", ami akkor indult, amikor a tavalyi Olasz Nagydíj szabadedzésén, első éles bevetésén Forma-1-es autóval, tíz perc után a falba csapódott.
Idén sem volt azonban könnyű neki, az egyik szabadedzésen újra a kavicságyban kötött ki, ezért elő is kerültek a piros zászlók, így amikor arról kérdezték szombaton, hogyan készült a hétvégére, őszinte maradt:
„Nem fogok hazudni, nagyon feszült voltam a kvalifikáció előtt. Nagyon ideges voltam, mert a tegnapi szabadedzésről való kiesés miatt elvesztettem a lendületemet, pedig az FP1-ben nagyon jól mentem, és úgy éreztem, lendületben vagyok, aztán a második gyakorláson nagyon korán kiesettem, így mindent elvesztettem, és úgy éreztem, hogy ma nulláról kell kezdenem. Nem volt könnyű, de örülök annak, ahogyan a futamot felépítettem az időmérő során" - idézi őt a Motorsport.com.
Amikor azonban arról kérdezték, most már jobban érzi-e magát, így felelt: „Igen, sokkal jobban. Végre egy nehéz időszak után sikerült tiszta időmérőt futnom, úgyhogy elégedett vagyok. Csak az utolsó körért volt kár."
„Kicsit másképp próbáltunk meg játszani a gumik hőmérsékletével, és az első körben nagyon küzdöttem. Sokszor volt problémám, főleg a hátsó kerekekkel. Az utolsó kör nagyon erős volt, ezért kár volt. Sokat vesztettem, főleg az első két sikánban. Remélem, hogy holnap jó lesz a versenytempó, és harcolhatunk."