Az Aston Martin kétszeres világbajnoka a 10. helyről rajtolt, és bár erős tempót diktált, egy lassú bokszkiállás miatt több pozíciót veszített. A futam második felében azonban visszakapaszkodott a középmezőny élére, egészen a nyolcadik helyig.
Az utolsó körökben Alonso utolérte Hamiltont, aki fékproblémák miatt drasztikusan lelassult. A brit pilóta többször is levágta a kanyarokat, hogy célba érjen, ezért a stewardok beidézték a leintés után. A spanyol versenyző mindössze négy tizedmásodperccel maradt el a hétszeres világbajnoktól, és dühösen reagált a helyzetre.
„K*rvára nem hiszem el! K*rvára nem hiszem el! Biztonságos fékek nélkül vezetni?” – ordította Alonso a rádión.
Amikor a csapata megdicsérte őt a nyolcadik helyért, így válaszolt: „Ennek egy kib*szott 7. helynek kellett volna lennie. Nem vezethetsz így. Tegnap a piros zászlókat nem vette figyelembe. Ma szabad volt előttük a pálya. Talán túlságosan is.”
A spanyol pilóta később újra megszólalt: „Szerintem nem szabad vezetni, ha nem biztonságos az autó. Néha azért akarnak kizárni, mert nincs tükröm, most pedig nincsenek fékek és minden rendben van? Kétlem!”
A „piros zászlós” megjegyzéssel Alonso a szombati harmadik szabadedzésre utalt, amikor Hamiltont vizsgálták egy lehetséges piros zászlós szabálysértés miatt, ám akkor nem született szankció.
A futam után azonban a stewardok döntése megszületett: Hamiltont öt másodperces időbüntetéssel sújtották a sorozatos pályaelhagyások miatt, így Alonso végül a hetedik helyen zárt a Szingapúri Nagydíjon - részletek itt!