A Racer információi szerint a tulajdonos Gene Haas is a zsebébe nyúlhat az Uralkalival történt szerződésbontás után, emellett pedig már meglévő és új partnerekkel is tárgyalnak.

Az orosz-ukrán háború kitörését követően a Haas gyorsan lépett, és szerződést bontott a névadó szponzorával, az Uralkalival, ennek következményeképp pedig Nyikita Mazepintől is búcsút vettek.

És mivel a hírek szerint az Uralkali több tízmillió dollárral támogatta a csapatot, így az amerikai istállónak új bevételi források után kell néznie, hogy kipótolja a kieső összeget.

Racer információi szerint a csapattulajdonos Gene Haas is részt vett abban a döntésben, hogy egy „fizetős” pilóta helyett Kevin Magnussent szerződtessék, ezt pedig többek között azért tette, mert biztosítottnak látja az istálló anyagi jövőjét.

Az amerikai üzletember a portál szerint hajlandó a zsebébe nyúlni a csapat finanszírozásának biztosítása céljából, valamint meglévő és új partnerekkel is tárgyal a Haas, hogy betöltsék az Uralkali után keletkező űrt.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL