Hosszú távú szerződéshosszabbítást írt alá a Red Bull és Laurent Mekies, így a francia szakember legalább a 2031-es szezon végéig irányítja a csapatot. A döntés nem meglepő, hiszen a szakember a tavaly júliusi kinevezése óta nemcsak a pályán elért eredményeket stabilizálta, hanem a színfalak mögötti feszültségeket is kisimította.
Mekies a húsz év után távozó Christian Horner helyét vette át a csapat élén. A korábbi csapatfőnök vezetése alatt ugyan sikert halmoztak el sikereke, ám Dietrich Mateschitz halálát követően belső hatalmi harcok nehezítették a mindennapokat, miközben a pályán a McLaren átvette a vezetést a talajhatásos korszak utolsó éveiben.
Új szemlélet a siker mögött
A francia szakember érkezése azonnali áttörést hozott, hiszen a 2025-ös Belga Nagydíj sprintversenyén Max Verstappen máris győzelmet ünnepelhetett. A holland pilóta a szezon utolsó tíz futamának mindegyikén dobogóra állhatott, és ebből hatot meg is nyert.
Az idei szezon elején ugyan akadtak nehézségek az RB22-es egyensúlyával a kanyarokban, a Bakuban bevetett fejlesztési csomag azonban meghozta a várt fordulatot. Verstappen ezt követően Malajziában megszerezte a Red Bull Powertrains első motorgyőzelmét, majd Szingapúrban a pole pozícióból indulva a sprintet és a főfutamot is megnyerte.
A Motorsport.com holland kiadásának szerint Mekies higgadt és politizálástól mentes hozzáállása kifejezetten üdítően hatott a csapatra. A Milton Keynes-i bázison sokan úgy érezték, hogy az előző vezetés alatt túl sok hatalom összpontosult egyetlen kézben, így az új vezérigazgató mértéktartásra törekvő alázata gyorsan elnyerte a dolgozók szimpátiáját.
Szerénység és csapatmunka
Mekies az első napjaitól kezdve kerülte a drasztikus változtatásokat, ahelyett, hogy felbolygatta volna a struktúrát, inkább a megfigyelésre törekedett. A csapat kétszeri talpra állítása ellenére a szakember folyamatosan visszautasítja, hogy saját érdemeként tekintsen a sikerekre.
A francia vezető a tavalyi szezon hajrájában megfogalmazott értékelésében kifejtette, hogy a saját hozzájárulását a bajnoki küzdelemhez továbbra is nullának tekinti. A hangsúlyt a Pierre Waché technikai igazgató vezette tervezőstábra helyezte, miközben azt sem hallgatta el, hogy a saját motorprogram alapjait még Horner fektette le.
Mekies szerepe a kirakós darabjainak összeillesztésében rejlik, ami jelenleg ismét a mezőny élére emelte a Red Bullt.
