Monaco utcáin tűnt fel a Mercedes Forma–1-es csapatának főnöke és társtulajdonosa, Toto Wolff az autógyártás történetének egyik legritkább autójával. Az osztrák szakember egy rendkívül exkluzív Mercedes-Benz CLK GTR utcai verziójának volánja mögött gurult végig a városban.
A magas termetű csapatfőnök számára nem zökkenőmentes a modell vezetése, 196 centiméteres magasságával ugyanis kifejezetten nehezen fér el a rendkívül alacsony építésű fülkében. A közösségi médiában már 2025-ben bejárta a világot egy felvétel a Dubai Autodrome pályájáról, ahol Wolff többszöri próbálkozás után, segítséggel tudott csak bepréselődni az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm tulajdonában lévő CLK GTR-be.
A 6,9 literes, V12-es AMG motorral szerelt szörnyeteg végül a pályán is felüvöltött, bizonyítva a kilencvenes évek végén tervezett technika erejét. A több mint 600 lóerős utcai versenyautó a hatsebességes manuális váltóval 3,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/óra sebességre, a végsebessége pedig eléri a 320 km/óra értéket - adta hírül a Gpfans.
Homologizációs kényszerből született legenda
A ritkaság eredetileg nem is a szalonokba készült, a gyártónak azonban az akkori FIA GT bajnokság szabályai miatt kötelező volt egy korlátozott utcai sorozatot legyártania. A versenypályákon használt GT1-es változat annyira domináns volt az 1997-es és 1998-as szezonban, hogy a riválisok feladták a küzdelmet, így a kategóriát végül meg is szüntették.
Instagram post
A modell piacra dobásakor elnyerte a legdrágább sorozatgyártású autó Guinness-rekordját a maga 1,547 millió dolláros, vagyis körülbelül 570 millió forintos árával. Az értéke azóta a többszörösére nőtt, 2023-ban a nyitott tetejű Roadster változat egyik példányáért több mint 10 millió dollárt, azaz közel 3,8 milliárd forintot fizettek egy Las Vegas-i árverésen.
A különlegességnek számító járműveket a gyűjtők szigorú korlátozások mellett használhatják a közutakon, ám a monacói környezetben Toto Wolff láthatóan teljes mértékben kihasználta az ikonikus sportautó nyújtotta élményt.
