A jelenlegi állás szerint a Mercedesnél lesz egy üresedés a 2024-es szezonra, mivel Lewis Hamilton szerződése a következő idény végeztével lejár. A hétszeres bajnok azonban többször is elmondta már, hogy folytatni akarja pályafutását, a 2022-es gondok pedig csak még inkább megerősítették őt ebben.
Egyelőre azonban még semmit sem írtak alá a felek, így addig nem is lehet hivatalosnak nevezni. Leclerc szerződése a Ferrarinál eközben 2024 végéig szól. Hiába szerzett viszont már néhány futamgyőzelmet és sok pole pozíciót az olaszokkal, a bajnokságért továbbra sem küzdhetett teljes erővel.
Idén ugyan egy ideig úgy tűnt, ez lehet az az év, amikor a Ferrari ismét visszatalál a győztesek útjára, a második félévben mégis elveszítették a fonalat, és a sok hibának köszönhetően végül már idejekorán le kellett mondaniuk a bajnoki címről.
Ez pedig, legyen Leclerc bármennyire is hűséges a Ferrarihoz, biztosan zavarja őt, még ha ő magam is követett el hibákat a mostani idényben. A francia L’Equipe-pel nemrég készített interjúban a monacói megjegyezte, hogy az „álma” továbbra is az, hogy a Ferrarival érjen fel a csúcsra.
Ettől függetlenül viszont mégsem zárta ki, hogy idővel egy másik csapathoz, mondjuk a Mercedeshez igazoljon. „2024 még mindig messze van, és addig még van időm a Ferrarinál. Mindig is ez a csapat volt az álmom.”
„A célom most az, hogy a Ferrarival győzzek. Aztán majd meglátjuk. Nagyon boldog vagyok náluk, és velük akarok sikereket elérni.
Ezek alapján tehát nem tűnik úgy, hogy Leclerc váltani szeretne, de ha a következő években sem jönnek a komolyabb győzelmek, akkor minden bizonnyal el fog gondolkozni rajta.