Lewis Hamilton barcelonai győzelme újra a Ferrari nevét tette az élre, Charles Leclerc azonban csalódottan távozott a Katalán Nagydíjról. A monacói pilóta a futam hajrájában technikai hiba miatt kiesett, így értékes pontoktól esett el.
A Ferrari legutóbb a 2024-es Mexikói Nagydíjon nyert, akkor Carlos Sainz állhatott fel a dobogó tetejére. Most Hamilton hozta vissza a sikert Maranellóba, miközben Leclerc számára ez a hétvége inkább veszteséget jelentett.
Negyvenpontos hátrány
Leclerc a bajnokságban már 40 pontos lemaradásban van Hamilton mögött. A barcelonai futam végén kormányprobléma jelentkezett az autóján, ami a váltót és a fékeket is érintette, így nem tudta folytatni a versenyt.
„Örülök Hamiltonnak, Vasseur-nek és az egész csapatnak. Én viszont csalódottan megyek haza, mert sok pontot veszítettem. Mostantól a szezon végéig tökéletesnek kell lennem” – mondta Leclerc.
Működnek a fejlesztések
A monacói szerint az új elemek beváltak, és a Ferrari valóban előrelépett, különösen a gumikezelés terén. Úgy érzi, saját magát hozta nehéz helyzetbe az időmérőn.
„A fejlesztések működnek, most rajtam múlik, hogy Hamilton mellett ott legyek az élmezőnyben. A legnagyobb problémám ma az volt, hogy csak a 10, helyről rajtoltam, és ez kizárólag az én hibám. Ez a pálya kiemelte az újítások erősségeit, főleg a gumikezelésben javultunk sokat, ami ilyen hőmérsékleten döntő tényező” - idézte a Formula Passion.

