Óvatosságra inti a Ferrarit Charles Leclerc a mogyoródi hétvége előtt, mivel a csapat korábbi elhamarkodott magabiztossága már Monacóban is komoly csalódáshoz vezetett. A monacói pilóta szerint a Mercedes jelenleg lépéselőnyben van, így a papírforma ellenére sem szabad biztosra venniük a sikert.
A mezőny a nyári szünet előtti utolsó fordulóra érkezik a Hungaroringre, amelynek technikás vonalvezetése elméletben kedvez a Ferrari SF-26 tulajdonságainak. Leclerc a legutóbbi két versenyen elért, várakozásokon felüli eredmények után sem akar felesleges illúziókba ringatni senkit.
„Tisztában vagyunk vele, hogy az autónk jobban fekszik majd a budapesti pályának, mint a spainak, de Monaco előtt is azt gondoltuk, hogy mi vagyunk a legfőbb esélyesek” – nyilatkozta Leclerc a Sky munkatársának.
A Scuderia Fans azt írja, a monacói versenyző úgy látja, hogy a Mercedes a lassabb és technikásabb kanyarokban is rendkívül versenyképes maradt. A maranellóiaknak komoly lemaradást kell még ledolgozniuk ahhoz, hogy reálisan a győzelemért harcolhassanak.
„A Mercedes nagyszerű autó, még akkor is, ha lassabb, technikásabb pályákra kell beállítani. Nem hiszem, hogy mi lennénk a favoritok, szerintem a Mercedes jelenleg egy lépéssel előttünk jár, de mindent megteszünk, hogy kihasználjuk a lehetőségeinket, ha esélyünk nyílik a győzelemre” – magyarázta a pilóta.
A versenyző visszafogott hozzáállása teljes mértékben egybevág Fred Vasseur csapatfőnök korábbi szavaival, aki szintén óva intett a túlzott optimizmustól. A csapat Monacóban is a győzelem kapujában érezte magát, ám a brackley-iek végül teljesen átírták a forgatókönyvet.
A hercegségben Kimi Antonelli tökéletes hétvégét produkált, ugyanis a pole-t megszerezve Verstappen elől indult, majd másnap a győzelmet is behúzta. Ez az eredmény rávilágított arra, hogy a Ferrari hiába bízik a pálya adottságaiban, ha a riválisok jobb csomaggal rendelkeznek.
