Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 07. 02. 18:16
A Brit Nagydíjon mind a huszonkét pilóta saját, Lego-elemekből épített gokartban ül majd a felvonuláson.

A silverstone-i hétvégén a megszokott teherautós felvonulás helyett Lego-gokartok viszik körbe a mezőnyt, méghozzá úgy, hogy minden pilótának saját, egyedi jármű jut.

A huszonkét gokart mindegyike 28 ezer Lego-elemből épült fel, és akár 25 kilométer per órás sebességre is képes. A konstrukciót húszfős tervező- és mérnökcsapat állította össze, akik összesen több mint 6400 munkaórát töltöttek a Lego csehországi gyárában.

Az ötlet nem előzmények nélküli. Tavaly Miamiban a felvonulás óriás Lego-autókkal zajlott, amelyeken két pilóta is helyet kapott, a lassú kör pedig végül rögtönzött versenybe torkollott, útközben szanaszét szóródó elemekkel.

Nagyobb léptékben, mint Miamiban

Silverstone-ban a szervezők ezúttal még ambiciózusabb projektet vittek végig. Minden egyes kart 280 kilogrammot nyom, ebből 65 kilogramm Lego-elem, a jármű pedig hagyományos gokartkerekekre épül.

Emily Prazer, a Forma–1 kereskedelmi igazgatója szerint a tavalyi miami felvonulás az egész szezon egyik legemlékezetesebb, legtöbbet emlegetett pillanata volt, amely a világ rajongóit is lázba hozta, és a sportág egy szokatlan arcát mutatta meg.

„Idén erre a pillanatra építve szeretnénk lenyűgöző látványosságot teremteni a Brit Nagydíj közönségének és a globális rajongótábornak egyaránt. Van valami igazán különleges abban, ahogy a Forma–1 és a Lego világa találkozik, hiszen az innováció, a kreativitás és a szórakoztatás így minden korosztály rajongóit képes megszólítani” – tette hozzá Prazer.

A rajongók kérték, most megkapják

Julia Goldin, a Lego termékekért és marketingért felelős vezetője szerint a tavalyi miami felvonulás rajongói és pilótai lelkesedését lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. A közönség és a versenyzők is további hasonló akciókat kértek, ez pedig most meg is valósult.

„Nagyobbat akartunk alkotni, mint tavaly, hogy továbbra is meg tudjuk lepni és szórakoztatni a rajongóinkat. Alig várjuk, hogy lássuk, mire képesek a pilóták ezekkel a gokartokkal” – fogalmazott Goldin.

Hozzászólok